A világ legjobb videójával egyszerre érkezett meg a világ legnevetségesebbje is. Anderson Silva a Budweiser egyik reklámarca Brazíliában, a sörmárka így persze nem hagyhatta veszni a Pók visszatérésében rejlő marketinglehetőséget, és ők is nekiálltak verni az üstdobot. Néhány napja a hazai piacon be is mutatták azt a reklámot, aminél már tényleg csak az a rohadt lábtörés lehet fájdalmasabb.
A videót monumentálisnak és szövevényesnek szánták, valójában viszont abszolút karikaturisztikusra és röhejesre sikeredett. A reklám dióhéjban elmeséli Anderson bukását: a sérülést, a média kritikus reakcióját (Túl öreg! Vonuljon vissza! Innen már nem áll fel!), aztán a nehéz, küzdelmes utat vissza, amelynek a végén – mint alagútnak a fény – ott vár az oktagon.
Ez eddig még rendben is lenne, csakhogy mindezt sikerült olyan, izzadságszagú szimbólumokkal teletömött képsorral megjeleníteni, ami inkább röhejes, mint epikus. Egyfelől értem én a szándékot, a történet maga – a visszatérő meccs majdani kimenetelétől függetlenül, pusztán a csodaszámba menő felépülés miatt is – filmes/képregényes, sőt, képregényfilmes feldolgozásért kiált, másfelől Silva közismert Pókember-mániája miatt sem meglepő, hogy ezt az utat választották, de ahogy a képregényfilmek sem a vagány szuperhős főszereplő miatt lesznek jók, úgy ezt a reklámot sem viszi el pusztán az alapötlet.
Nézzük, miből élünk élnek a brazil kreatívok:
Az összevert Anderson egy kút mélyén ébred, érted, mint a Bibliában, oda dobták be az összevert Józsefet is, aztán így rázúdul a média-össztűz!! Nade túléli, és így aztán jön a christophernolanes rész, és vágod, így elkezdi kiparkourozni magát a kútbörtönből az Anderson, mint a Bruce Wayne a harmadik Batmanben, csak ugye ő közben így Pókember is!! De hallod, közben a kút falában vannak ilyen Indiana Jones-csapdák, és amikor már úgy néz ki, hogy Silvának reszeltek, jön a Bruce Lee szelleme, és a jótanácsával megmenti!!! HAWWEEER!!! :O
Na, a legnagyobb hascsikarást pontosan a legutóbbi okozza: Anderson legnagyobb példaképe, Bruce Lee rémes paródiaként jelenik meg, legismertebb idézetét pedig egy olcsó és értelmetlen ferdítéssel idomítják hozzá a reklám béna világához.
Ez itt az eredeti klasszikus.
Két dolog azért tetszik: az egyik, amikor Anderson egy minotaurusz-szobor vállán guggol (Minotauro, vágod), a másik meg az, amikor a végén, az utolsó nekirugaszkodásra végül a harcos helyett egy pók mászik ki a kútból – ez meg azért jön be, mert hát azért az én szívem sincs teljesen jégből.
Nem igazán értem amúgy a mostani fiaskót, a Budweiser készített már Silvával abszolút vállalható reklámot is. Az alábbi, 2012-es darabban például egy újvadnyugati csehóban Steven Seagal riválisaként nyomul rá az utolsó üveg sörre, és ez tényleg jópofa, ráadásul ebben is van (többszörös!) Bruce-főhajtás, és az is klassz.
Suszter maradjon a kaptafánál, ti meg maradjatok a UFC promóvideónál!
Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!
Utolsó kommentek