Nem lehet mindenki Chael Sonnen, hogy minden kérését teljesítse a UFC. A doppingolás miatti eltiltásából szeptemberben visszatérő Bigfoot Silva az elmúlt hetekben másról sem beszélt, mint hogy mennyire szeretne megmérkőzni Josh Barnettel, és KO-val pontot tenni – az amúgy csak Silva fejében létező – rivalizálásuk végére. Nem sok vizet zavartak a próbálkozásai: az amerikai egykedvűen lehűtötte a kedélyeket azzal, hogy ő nem fog Bigfootnak szívességet tenni egy meccsel, és hogy őt egyébként is egy jóval nagyobb kihívás: Junior dos Santos érdekli. Dana White pedig egész egyszerűen szóra se méltatta az ügyet.
Nem marad viszont játszótárs nélkül Silva: nemrég jelentették be, hogy visszatérő meccsére megkapja Andrei Arlovskit. A két nehézsúlyú 2010-ben már megküzdött egymással a Strikeforce-ban, akkor Bigfoot vitte a meccset egyhangú pontozással. A visszavágóra aligha érkeznek majd motivációs problémákkal a harcosok. Arlovski egyrészt megbosszulhatja vereségét, másrészt feledtetheti a Brendan Schaub ellen mutatott borzalmas, bár még így is győzelmet érő teljesítményét, és bebizonyíthatja, hogy nem követett el hibát a UFC, amikor újra leigazolta. Bigfoot pedig a kilenc hónapos kényszerpihenő után jelezheti, hogy doppingszer nélkül is vadállat.
Silva a meccset követően kórházba megy, hogy agyalapi mirigyéről leműtsék a kiújult daganatot. A Bigfoot – Arlovski 2 gálát szeptember tizenharmadikán rendezik Brazíliavárosban.
Utolsó kommentek