Pörög a hétvégi UFC gála promógépezete: múlt hét pénteken sajtóebéden találkoztak az újságírók a harcosokkal. A figyelem középpontjában ismét Ronda Rousey volt, aki a július ötödikei UFC 175-ön Alexis Davis ellen lép oktagonba. Persze nem csak Davisről kérdezték: előkerült az örökzöld Cris Cyborg téma is, Rousey-nak pedig megint felment a vércukra.
Azzal jött, hogy „Ó, nem fogok tudni lemenni 135 fontra, mert utána sokkal nehezebb lenne teherbe esnem.” Ezzel úgy voltam, hogy „azt bezzeg rohadtul leszartad, hogy a szteroidozás vajon árt-e a nemzőképességednek”. Ezek alapján most már simán köthetnénk akár fogadásokat is arra, hogy hányszor fog elvetélni. (…) Soha sem fog Cris Cyborg álmatlan éjszakákat okozni nekem. Ha szét akarja rúgatni a seggét, tudja, hol talál. De nem igazán igyekszik, hogy megtaláljon.
Cyborg legutóbb tavaly júliusban, az Invicta 6-on lépett ketrecbe, ahol másodszorra is megsemmisítette Marloes Coenent. Következő MMA címvédéséig muay thai tornákkal üti el az idejét. Tavaly szeptemberben a Lion Fight 11-en lépett ringbe, ahol TKO győzelmével vetett véget ellenfele, Jennifer Colomb veretlenségének. A következő hibátlan mérleget azonban már nem sikerült tönkretennie: idén márciusban, a Lion Fight 14-en egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Jorina Baars-tól.
Utolsó kommentek