TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Alexander Gustafsson: Jones nem volt túl meggyőző

2014.05.01. 13:31 td_titusz

alexander-gustafsson-ufc-fight-night-37.jpg

A korábbi, illetve a jelenlegi félnehézsúlyú UFC trónkövetelőt Alexander Gustafssont is mikrofon végre kapták a The MMA Hour műsorának szerkesztői, hogy mondjon pár szót Jon Jones legutóbbi, UFC 172-es teljesítményéről. Röviden összefoglalta:

"He didn't perform like he used to - Nem igazán úgy küzdött, ahogy korábban" .

A külföldi sajtót Gustafsson ezen kijelentését párhuzamba állították a mára legendássá vált GSP mondattal is (I'm not impressed by your performance - A teljesítményed nem nyűgözött le). A svéd harcos a következőként folytatta:

"Az elejétől fogva dominálta Glovert, efelől semmi kétség. Azonban, nem is tudom, úgy tűnt, hogy nem hozta azt a szintet amit régen mutatott. Ezt gondoltam. Nem tudom, annyit csinált csak, hogy megnyerje a meccset.

 

Jonestól megszoktuk már, hogy látványos dolgokat csinál amikor bunyózik. Többféle technikát használ, amit itt is megcsinált, de nem úgy, ahogy a korábbi meccsein.

 

Úgy érzem, hogy sikerült beférkőznöm a fejébe. Sok éve edzek már, és tudom, hogy ez nem csak a mérkőzésről szól, mentálisan is készülni kell, amint nem olyan rég tanultam meg. Rájöttem, hogy ez nagyon fontos. Szerintem sikerült a fejébe jutnom, és már csak a nevem hallatára ideges lesz. Ez jó dolog. Nem vagyok az a mocskolódós fajta, nem az én stílusom. De ha valaki bármiről megkérdez engem, el fogom mondani az őszinte véleményem."

Gustafsson eléggé magabiztosan várja a visszavágót a bajnok ellen. Ahogy a gála összefoglalóján írtam, Jones számomra sem tűnt olyan lehengerlőnek, mint a korábbi mérkőzésein, és ezt a meglátását a svéd sem tartotta magában. Egy biztos, hogy Jones a mérkőzést követően nem volt hajlandó a Gustafsson elleni visszavágót taglaló kérdésekre reagálni, így lehetséges, hogy Alexander jó úton jár, hogy mentálisan törje meg a bajnokot.

20130920030637_1DX_6541.JPG

Emellett úgy néz ki, hogy további "támogatást" kap az UFC főnökétől, Dana Whitetól, aki tervei szerint Svédországba, egy futballstadionba vinné a találkozót, így Gustaffson hazai pályán küzdhetne a címért, ami óriási plusz motivációt adhat neki. Így nyilatkozott erről:

"Egy álom válna valóra"

Egy dolog azonban mindenképpen érdekes lehet, ha valóban svéd földön rendezik a visszavágót. Ahhoz túlságosan nagyvolumenű meccs ez, hogy Észak-Amerikában ne fő műsoridőben menjen, így lehetséges, hogy svéd idő szerint hajnali négykor kéne megküzdeniük. Gustafsson szerint ez nem probléma, ő ott lesz. Még az UFC 172 előtt adott nyilatkozatában Jon Jones azt állította, hogy csupán 80%-an készült fel a mérkőzésre. Alexandert nem kellett félteni, reagált is a bajnok szavaira:

"Ha 80%-an küzdött volna, idő előtt végeztem volna vele. Teljesen újfajta harcos lettem. Be fogom idő előtt fejezni. A győzelem, az győzelem, de a pontozás nem opció számomra."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr156100180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása