TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Guillard a WSOF-hez szerződött

2014.04.10. 21:38 td_hriczuakos

07_Guillard_Lauzon01a.jpg

Nem titok többé, hogy az UFC által nemrégiben menesztett Melvin Guillard melyik szervezetnél folytatja tovább pályafutását. Azért sok variáció nem volt, elvégre a Bellator mellett Sefo szervezete az, amely igyekszik lépést tartani az UFC-vel. Meg aztán ismerve Melvin-t, aligha fogadta volna el egy kisebb szervezet megkeresését, nem csak a pénz miatt, de ha komolyan ott akar maradni valamelyest az elitben, akkor fontos, hogy ismertebb ellenfeleket találjanak neki. Melvin 6 évet húzott le Dana-éknál, ezalatt az idő alatt 13 győzelmet tudott összehozni. Sokáig tűnt úgy, hogy akár könnyűsúlyú bajnok is válhat belőle, ám a cél előtt rendre mintha megijedt volna, és így vereségeivel távolra lökte magát az övtől. Debütálását új munkahelyén júliusban várhatjuk, ellenfele még nem ismert, de állítólag egy győzelemmel máris mehetne a regnáló bajnok, Justin Gaethje ellen, aki Nick Newell ellen mérkőzik legközelebb. Melvin tehát bajnok lehet, melyhez megvan minden képessége, és egy napon akár vissza is térhet korábbi kenyéradójához.

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr456011575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása