TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Tű a szénakazalban - első rész

2013.07.03. 21:07 td_adamrepa

tu-a-szenakazalban.jpg

Beszélhetünk-e az MMA-n belül szteroid-járványról? Vagy egyszerűen kamu, a pult alól vásárolt "táplálékkiegészítők" a ludasak? Esetleg az atlétikai bizottságok alkalmatlanok? Netán a lóhúsban volt valami?

Menjünk sorban!

2002

01_Barnett.jpg

Josh Barnett, miután a UFC 36 alkalmával TKO győzelmet aratott Randy Couture felett, pozitívra tesztelt Nandrolonra, Bolderonra és Fluoxymeszteronra. A Nevada Állami Atlétikai Bizottság (NSAC) fél évre eltiltotta és elveszítette a nehézsúlyú övet is. Barnett ugyan próbálkozott a vád ellen harcolni, de egészen négy és fél évvel későbbig nem verekedett Amerikában (ez a PRIDE 32 volt). Barnett aztán 2009-ben is horogra akadt Drostanolonnal, méghozzá 11 nappal azelőtt, hogy a szorítóba léphetett volna Fedor ellen. Gyakorlatilag ezzel tönkretette az Affliction-t és 23 harcos bére soha sem került kifizetésre. Barnett elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy gond lesz..

Barnett visszatérő vendég (vagy visszaeső, ahogy vesszük) - ezen alkalom előtt már egyszer elkapták:  még 2001 novemberében, a UFC 34-et követően (ezt figyelmeztetéssel megúszta). A pletyka szerint ez ösztönözte Nevadát és az NSAC-t, hogy rendszeresebben teszteljék a UFC harcosait teljesítménynövelő szerekkel kapcsolatosan.

2003

02_tim-sylvia.jpg
Tim Sylvia a UFC 44 után tesztelt pozitívra - a cucc: Sztanozolol. Sylvia kapott egy 10000 dolláros bírságot és egy fél éves eltiltást az NSAC-tól, ezután pedig önként leadta nehézsúlyú övét. Sylvia elmondása szerint a Ricco Rodriguez elleni meccs után sokáig nem bunyózhatott és úgy döntött, kipróbál valamit és kicsit megváltoztatja külsejét, jobb formába kerül. Váltig állította, hogy a meccs előtt rég abbahagyta, ezért nem is értette, hogy mutathatták ki még mindig.

2004

03_kimo-leopoldo.jpg

Kimo Leopoldo esetében a UFC 48 után (ahol a szintén cuccos Ken Shamrock ellen szenvedett TKO vereséget) találtak egy kis Sztanozololt. Az NSAC 5000 dolláros bírsággal és fél éves eltiltással "jutalmazta". Kimo elmondása alapján nem érezte egálban magát Shamrockkal, szóval tolt egy kis Winstrolt, de nem hitte, hogy tesztelni fogják. Állítása szerint csak egy kis löketet várt a cucctól, nem akart erősebb lenni vagy a teljesítményét növelni (természetesen ez már önmagában is egy teljes ellentmondás). Aztán Kimo-t 2006-ban megint elkapták. Úgy volt, hogy a WFA: King of the streets-en Bas Rutten ellen fog bunyózni, de miután lebukott, a meccset lefújták. Két hónappal később már Londonban bunyózott, ahol is subolták, majd rá két hétre Hawaii-ra ment, ahol pedig TKO vereséget szenvedett.



2005

04_nate-marquardt.jpg

Nate Marquardt a UFC Ultimage Fight Night 1 során egyhangú pontozással aratott  győzelme után akadt horogra. Nandrolonra tesztelt pozitívan, amiért 2006 januárig eltiltották és csak akkor kapott engedélyt újra, miután két következő tesztje is negatívan jött vissza. Marquardt állította, hogy ő csak egy pult alóli kiegészítőt nyomott valami Max Muscle boltból és sosem gondolta volna, hogy ez lesz.

2006

05_vitor-belfort.jpg
Vitor Belfort-ot 4-Hydroxytesztoszteronnal kapták el, miután a PRIDE 32 során pontozásos vereséget szenvedett Dan Henderson ellen. Belforot az NSAC 10000 dollárra és 9 hónap eltiltással büntette. Belfort elmondása alapján ő csak egy táplálékkiegészítőt szedett, ami egy Max Muscle boltban vett Kaliforniában és sosem hitte volna, hogy ilyen előfordulhat. Azóta Belfort köztudottan tesztoszteron terápián van, ami azt jelenti, hogy orvosi engedéllyel és segítséggel kezelik tesztoszteronnal, arra hivatkozva, hogy alapból a tesztoszteron-szintje alacsonyabb lenne a normálisnál, ezért van szüksége rá. Nevadában minden esetre nem harcolhat.

Kevin Randleman ugyanitt, a PRIDE 32 során Shogun ellen vesztett (sub), miután a drogtesztre nem emberi vizeletmintát adott be. Később ezt beismerte, de arra hivatkozott, hogy egy tüdő-fertőzés miatt rengeteg fájdalomcsillapítót és antibiotikumot szedett és ezért tette. Mindenesetre 1 évre eltiltották.

06_Kevin-Randleman.jpg

Stephan Bonnar pozitívra tesztelt Boldenonra a második Forrest Griffin ellen pontozással bukott meccse után (UFC 62). Az NSAC 5000 dollárra büntette és eltiltotta 9 hónapra a versenyzéstől. Aztán 2012-ben ismét elkapták, miután Anderson Silva a UFC 153 során az első menetben legyőzte TKO-val. Ezúttal Drosztanolont találtak nála. A meccs után Bonnar azonnal visszavonult, de a UFC azért még kiosztott egy 1 éves eltiltást.

07_Bonnar.jpg

2007

08-royce_gracie.jpg
Royce Gracie ugyan a mai napig tagad, arra hivatkozva, hogy nézzék meg, ő nem Shamrock, nem szedett fel semmi izmot, nem lett nagydarab, de a 2007-es teszt egyértelműen kimutatta a Nandrolont. Az extra üröm az örömben az volt, hogy Royce a Dynamite!! USA-n végre revansot vehetett és megverte az egykor legendás státuszú, nemes egyszerűséggel csak Gracie-vadászként titulált Kazushi Sakurabát (Saku volt az első, aki több évtized után elsőként győzött le egy Gracie-t Royler személyében, ami elég nagy hullámokat vert az MMA világában). Legendás harcuk még 2000-ben volt, ahol is 90 percet küzdöttek és végül Royce testvére, Rorion bedobta a fehér törülközőt a ringbe, feladva a küzdelmet. Sakuraba karrierje során Royler, Roye, Renzo és Ryan Gracie ellen is győzni tudott. Gracie-t 2500 dollárra bírságolták és a CSAC (Kalifornia Állam Atlétikai Bizottsága) 1 évre eltiltotta.

Phil Baroni, a New York "Bad Ass", a rosszfiú a Strikeforce: Shamrock vs. Baroni után bukott meg. A cucc: Boldenon és Sztanozolol. Baroni természetesen tagadott, mondván: neki soha sem volt szüksége semmilyen segítségre ahhoz, hogy nagy és erős legyen. Mindenesetre a CSAC 2500 dolláros bírsággal és 6 havi eltiltással jutalmazta.

09_phil-baroni.jpg

Sean Sherk a UFC 73 után tesztelt pozitívra, amikor is Hermes Franca ellen győzött pontozással. Az eset pikantériája az, hogy a CSAC két legyet ütött egy csapásra, mert Franca is pozitívra tesztelt. Sherknél Nandrolont, Francánál Drosztanolont találtak. Sherktől elvették az övet, megbüntették 2500 dollárra és eltiltották egy évre. Sherk a labor tisztaságára panaszkodott és elérte, hogy eltiltását fél évre csökkentsék. Sherk szintén egy táplálékkiegészítőkkel foglalkozó boltra fogta és állította, hogy neki fogalma sem volt az egészről. Franca szintén 2500 dollárt fizetett és eltiltották egy évre.

10_Sean_Sherk.jpg

Carina Damm 2007-ben az első női mma harcos lett, akinek pozitív lett a tesztje. Nandrolont találtak nála a Femme Fatale Fighting 4-ben aratott győzelme után. A bírság 2500 dollár és 1 év eltiltás volt. Damm aztán 2013-ban megint bukott - ezúttal olyan vizeletmintát adott le, ami nem vizelet volt. Az Ohio-i Atlétikai Bizottság 6 hónapra eltiltotta és megbüntették kemény 550 dollárra. Két héttel később már Rióban volt és TKO-val nyert..

11_Carina-Damm.jpg

2008

12_BigfootSilva.jpg

Antonio "Bigfoot" Silva az EliteXC: Unfinished Busines utáni TKo győzelme után pozitívra tesztelt. A cucc a Boldenon volt, amiért a CSAC 2500 dollárra büntette és eltiltották egy évre. Az eset augusztusban történt, de az eltiltást megkerülve Silva Japánba ment bunyózni, ahol első menetes TKO győzelmet aratott. Menedzsere állítása szerint a pozitív tesztet a Novadex nevű tesztoszteron-termelést fokozó szer okozhatta, amit Silva az akromegáliája miatti alacsony tesztoszteron-szintet ellensúlyozandó szed. Állítólag 6-8000 dollárt költ havonta gyógyszerre, hogy állapotát kezelje.

Chris Leben a UFC 89-en pontozással veszített Michael Bisping ellen, utána pedig Sztanozololra tesztelt pozitívan. Büntetésként a kapott összeg harmadát fel kellett adnia és a UFC 9 hónapra eltiltotta.

13-chris-leben.jpg

2009

14_KenShamrock.jpg

Ken Shamrock-ot a WarGods: Valentine’s Eve Massacre után kapták el. Volt benne minden - Sztanozolol, 19-Norandrosterone, 19-Noretiocholanolone. A CSAC 2500 dollárra és egy évnyi eltiltásra büntette. Menedzsere szerint Ken teljesen legális kiegészítőket szedett csak, de testvére állítása szerint Ken bizony egész életében cuccolt, amitől gyakorlatilag szétsült az agya és a nagy meccsek előtt mindig összetört. Ken Shamrock 2010-ben beismerte, hogy több anyagot is használt a múltban.

folytatás következik..

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr985387538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röhögő 2013.07.04. 20:30:55

Pedig ez egy qrva jó sport. Kár hogy a csúcson csak cuccolva lehet maradni.

odamondó 2013.07.04. 20:41:16

@röhögő: mint minden sportban úgy általában. Amúgy az, hogy vitor belfortot alacsony tesztoszteronnal kezelik inkább tűnik komikusnak számomra. Valószínűleg nem láttak még olyat...

dagadong 2013.07.04. 22:45:08

Az alacsony tesztoszteronszint a korabbi massziv szteroidozas eredmenye. (a tesztoszteron is egy szteroid, ha a szervezet rendszeresen szteroidokat kap, a tesztoszteron termelese csokken.)

Sajnos minden elsport fertozott a tiltott teljesitmenyfokozokkal, es nem is tudom hogy lehetne ezen valtoztatni. Az 1980-as evekben Bob Goldman kutatoorvos a kovetkezo kerdest tette fel elsportoloknak es atlagembereknek:

Ha letezne egy olyan szer, amit ha bevesz garantaltan megnyerne az olimpiat (Super Bowl, vilagbajnoksag, NBA, stb), de ez 5 even belul biztosan halalt okoz, hajlando lenne -e szedni?

Az atlagemberek 1-2%-a felelt igennel, az elsportoloknal ez az arany tobb mint 50%. A kutatast azota tobbszor megismeteltek, hasonlo eredmenyekkel.

Az o gondolkodasuk, ertekrendjuk teljesen mas mint az atlagmebere.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.07.04. 23:16:02

" Silva az akromegáliája miatti alacsony tesztoszteron-szintet ellensúlyozandó szed. Állítólag 6-8000 dollárt költ havonta gyógyszerre, hogy állapotát kezelje."

Élettani mennyiségben - tehát pótlásra - tesztoszteron itthon kb 6000-8000 Ft feketepiaci áron a mesék szerint, receptre olcsóbb. Ebből soha nem lesz 6000-8000 dollár, itt valami más a helyzet. Megkerestem a forrást, ez a menedzser hazugsága, ilyen még amerikai árakkal sem elképzelhető. Filléres költség.

dagadong 2013.07.05. 00:05:08

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Koszi, tenyleg valtoztak:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23343717

Erdekes a blogod, ha lesz ra idod, irhatnal a TRT-rol is, a kuzdosportos korokben most ez a slagertema.

sparklie (törölt) 2013.07.05. 02:38:29

Kit lep meg, hogy az elsport nem tiszta? Engem nem.
Mar a sarki konditermekben a fiatalsagom idejen is toltak a cuccot a kezdok is. Amator testepito versenyzoket, chippendale-eseket is ismertem, akik szurtak, toltak, bogyoztak.
Na most kepzeljuk el, hogy aki penzert versenyez, az mit fektet bele a gyozelembe.
Nincs olyan elsportolo, aki nem cuccol. Profi sportagakban alap, nem is nagyon ellenorzik. NBA, NFL stb. Az olimpiak tortenete meg csak errol szol.
Az MMA meg egy showmusor, cirkusz a nepnek, kb. minden megengedett. Komoly 2500 dollaros buntetesekkel aztan jol elveszik a versenyzo kedvet a doppingtol.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.07.05. 06:44:53

@dagadong: Köszi!
Ha lesz időm feltétlenül írok erről. :)

@sparklie: A chippendale-es pénzért nyomja. Ellenőrzés meg van, csak néhány ember valamiért megússza..

td_adamrepa · twitter.com/adamrepa 2013.07.08. 12:08:11

@dagadong: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy alacsony tesztoszteron-szintet akromegália, fejtrauma/fejsérülések, hypogonadismus is okozhatnak, nem csak a cuccok. A hypogonadismus lehet veleszületett, pubertáskori, felnőtt korban kialakuló is. Bővebben itt lehet róla olvasni: www.csekeendo.hu/ferfialacsony.php
Nyilván kevéssé valószínű, hogy az esetek többségében erről lenne szó, mégsem lehet teljesen és mindenkinél kizárni.

A Hypophysis adenoma és műtétei, Hypophysishez közeli daganatok, koponyán történt sugárkezelés,
gyulladásos betegségek, bevérzés, súlyos fejsérülés miatt előfordulhat alacsony agyalapi mirigy hormontermelés, ami a tesztoszteron-szint csökkenéséhez (is) vezethet. Ilyet már sok nfl játékoson, amerikai focisokon, de még "sima" focisokon is megfejeltek (újabb kutatások már nem nagyon javasolják a labda fejelését pl, mert fejtraumához vezethet, hiszen elég nagy erővel ütközhet fejeléskor a koponyával). A sok, keményen jövő/beadott labda az évek alatt az ütésekhez hasonlóan megteheti aztán a hatását: romló beszéd, emlékezet, dementia mind jelentkezhetnek. Bővebben az agyalapi mirigy alacsony hormontermeléséről: www.csekeendo.hu/alacsonyagyalapi.php

td_adamrepa · twitter.com/adamrepa 2013.07.08. 12:14:19

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: "Állítólag 6-8000 dollárt költ havonta gyógyszerre, hogy állapotát kezelje." - "gyógyszerre", tehát nem csak tesztoszteronról van szó. Ebben benne lehetnek vitaminok, somatostatin analógok (Sandostatin, somatuline depot,...), Dopamin agonisták (Parlodel), növekedési hormon antagonisták (somavert pl). Ki tudja mi mindent szed. Nyilván nincs pontos gyógyszer-lista erről, hacsak nem adta/adja be minden meccs előtt a CSAC/NSAC-nak (vagy ahol épp versenyez). Persze mindezektől függetlenül még cuccolhat(ott).
süti beállítások módosítása