A profi ökölvívás szerelmeseinek aligha kell bemutatni Mayorga-t, a nicaraguai bokszoló korábban váltósúlyban és kis-középsúlyban tudott bajnoki címet nyerni. Nemrégiben pedig hazájában, profi MMA-mérkőzésen is bemutatkozott, tette mindezt 39 évesen. Ellenfele az 5-1-es mérleggel rendelkező, leginkább birkózó alapjaira támaszkodó kanadai Wesley Tiffer volt. A meccs eredetileg könnysúlyú találkozóra volt betervezve, ám Mayorga nem tudta hozni a kiírt súlyhatárt, így egy 160 fontos köztessúlyú bunyóban egyeztek meg a felek. A találkozót végül a második menet végén Ricardo Mayorga nyerte meg TKO-val. Nem volt könnyű dolga, ugyanis sokáig a hátán feküdt csupán, azonban így is sikerült többek között egy karfeszítést és egy háromszöget elkerülnie. Úgy tűnik, nem szűnik meg a körforgás a boksz és az MMA között. Vajon ki lesz a következő, aki egy másik ringben próbálja ki magát?
H.Ákos
Utolsó kommentek