Hétvégén jött a TUF 17 döntő és a köré épülő gála. Az UFC történetének második női párosítását láthattuk Miesha Tate és Cat Zingano küzdelme révén és szó mi szó, a hölgyek kitettek magukért. Fullba tolták a három menetnyi akciót, Tate volt talán a nagyobb agresszor, de miután Zingano hallgatott az edzőjére és ő vitte le földre ellenfelét, fordult a kocka, majd brutális térd-sorozatot rakott Miesha arcára, akit TKO-val leléptettek.
Tate kőkemény, állítása szerint túl korai volt a leállítás, sőt, meglátása szerint az első térdes szabálytalan volt, mert lent volt még a keze a földön. Munka nélkül biztosan nem marad ilyen bunyó után, de Rousey ellen Zingano mehet a TUF házba, ahová immár fiúk és lányok is költöznek.
Aztán itt van Browne, akit személy szerint a nehézsúly alvó tehetségének tartok. Nem is oly rég Bigfoot pakolta össze őt, de ahhoz kellett Travis térdsérülése is. most visszatért és Gonzagat rövid úton szétkönyökölte. Elég szép teljesítmény ez a rácsokról, de ment ott bőven tarkóra is az ütésekből, Gonzaga pedig eszméletét is kereste a buli után. A brazilok jelezték is már, hogy nem frankó ez így, óvást nyújtottak be az atlétikai bizottságnál. Szerinted igazuk van? Lesd meg a rövid összefoglalót.
Utolsó kommentek