Alistair Overeem pár hétre Hollandiába utazott egy kis rokonlátogató körútra, miután lábsérülését követően kiesett a Dos Santos elleni párharcból. Ha már otthon van, akkor leugrik ütni párat a Mike's Gym-be, mely Hollandia egyik legpatinásabb csapata, soraiban tudja többek között Gökhan Sakit és Badr Harit. Ez ideiglenes közös munka, Alistair még mindig a Blackzillian csapat tagja Floridában
Overeem és Saki korábban csapattársak voltak a Golden Glorynál, mígnem Alistair lelépett tőlük UFC-be való szerződését követően, melyet egy kevésbé baráti perrel hálált meg a Glory. Saki átment a Mike's Gym-be, állítólag nem jött ki az vezetéssel, de azóta is stabilan építenek rá a Glory rendezvényeken.
További érdekesség, hogy Overeem és Hari kétszer találkoztak korábban K-1 gálán, mindkét bunyót parázs felvezető médiafelhajtás előzte meg. Hari elmondása szerint gyűlölte Alistairt, hogy ez azóta változott-e, azt majd megbeszélik.
Utolsó kommentek