Nem is olyan régen, Dana White hozott egy döntést, amelyre nem sokan gondoltak volna. Pontosabban igen, de aligha hitte bárki is, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Úgy döntöttek, elég Fitch bunyóiból, lapátra tették, aztán menjen, amerre akar. Jon akkor azt mondta, valójában nem volt számára meglepetés, hogy így alakult. Nem sokáig maradt szabadúszó, a Ray Sefo által létrehozott WSOF hamar lecsapott rá, és szerződést kötött a korábbi váltósúlyú kihívóval. Bemutatkozását júniusra várják, ellenfele a korábban szintén UFC-t is megjáró Josh Burkman lehet, aki szerint ennek a bunyónak még nem kellene létrejönnie, mivel Burkman arra gondol, hogy neki kellene lennie a WSOF első váltósúlyú-bajnokának. Noha még egyik súlycsoportban sincsenek bajnoki övek, Josh előre gondolkodik, véleményét pedig nem rejtette véka alá. Fitch az elmúlt 2 évben csak 1 győzelmet tudott felmutatni, kikapott Hendrickstől és Maiatól, és volt egy döntetlenre végző meccse BJ Pennel. Bárhogy is alakuljon, a Fitch-rajongóknak nem kell már sokat várniuk a kedvencükre. Talán még a létre sem hozott övet is zsebre vágja majd!
H.Ákos
Utolsó kommentek