Remy Bonjasky 2009-ben vonult vissza szemsérülését követően, a kollégák és rajongók pedig egyetértettek döntésével, az egészség megőrzése mindenkoron prioritást élvez. Időközben Remy állapota oly mértékben javult, hogy elfogadta a GLORY invitálását, tavaly visszatért. Braddock Silva ellen nagyon szoros mérkőzésen nyert, majd a szilveszteri nehézsúlyú tornán csalódást keltő teljesítménnyel kiesett.
Remy jövő hétvégén bizonyítaná Tyrone Spong ellen, hogy még mindig képes az élvonallal felvenni a versenyt. Állítása szerint a GLORY tornán tartott 2 perces menetek alatt nem tudott felpörögni, a hagyományosan lassú kezdéssel kifutott az időből. Most leginkább az inspirálja Spong ellen, hogy mindenki leírja őt a küzdelem előtt, ezzel viszont extra motivációt adnak számára, ismét bizonyítani akar az eddig megnyert K-1 címek és skalpok ellenére.
Hogy egy kicsit odaszúrjon Spong-nak, Remy megjegyezte, ő 17-18 évesen már 95 kiló volt, egész pályafutása során naturális nehézsúlyúként versenyzett. Éppen ezért nem érti, Spong hogy volt képes 80 kilóról feljönni ilyen rövid idő alatt nehézsúlyba, ráadásul liftezik vissza félnehézbe is az MMA kedvért. Apropó MMA, Spong eddigi egyetlen, bemutatkozó meccsét komolytalannak tartja Remy, szerinte egy ilyen áldozati bárány ellen bármelyik K-1 harcos bemehetett volna a ketrecbe.
Utolsó kommentek