TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|BRAIN: Quo vadis, Utolsó Császár?

2016.06.25. 14:13 td_interim

540951958-594x330.jpg 

A Fedor-Maldonado meccs margójára.

tdmg_banner.png 

Nagyon nehezen szántam rá magam ennek a posztnak a megírására. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy Fedor Emelianenko-ról valaha is negatív felhanggal fogok nyilatkozni, most mégis megteszem. Legfeljebb még többen megutálnak webszerte, bár ez a Kamu-jitsu óta nem csökkent.

Vágjunk tehát bele Fedor legendájának átértékelésébe, még ha rossz szájízzel is.

A "Minden Idők Legjobbja" jelző az utóbbi időben rengetegszer került említésre, legfőképpen olyan kóklerek, mint Joe Rogan által, ezért kicsit elcsépeltté is vált, annak rendje és módja szerint. De a valódi G.O.A.T mindig is Fedor Emelianenko marad a kevert harcművészetek erőszakos világában.

Fénykorában és azután is állva verte a világklasszis állóbunyósokat, lement földre a fekete öves BJJ mesterekkel, és a tőle megszokott faarccal 10 éven keresztül úgy verte az MMA nehézsúlyának élvonalát, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. 16 mérkőzéses győzelmi szériát ütött össze, és 7 címmeccsen nem talált legyőzőre. A Pride FC nehézsúlyú világbajnoka volt, két sikeres címvédéssel, és a 2004-es Pride nehézsúlyú GP-t is megnyerte. Emellett a WAMMA nehézsúlyú bajnoka is volt, szintén két címvédéssel. Az UFC nehézsúlyú bajnokai és bajnoki kihívói ellen 10-2-es rekordot tart a mai napig bezárólag.

Fedor Emelianenko visszatéréséről már volt bővebb poszt, ezért részletes fejtegetésbe nem is mennénk bele. A Singh Jaideep elleni "visszatérő mérkőzést" kezeljük helyén persze, na de mit kezdjünk a Fabio Maldonado elleni izével?

Persze hallottunk olyan rajongói véleményeket, amik Fedor küzdeni akarását és "szívét" emelték ki, de ezek a rajongók tudják egyáltalán, hogy kicsoda Fedor Emelianenko? A Fujita elleni vélt adok-kapok meccsét hozzák fel, de könyörgöm; Fujita anno egy nehézsúlyú birkózó volt, akivel Fedor épp birkózni NEM akart. És belenézett egy félig vakon eldobott ütésbe, amiből aztán rögtön fordított.

Ezzel szemben Maldonado egy született félnehézsúlyú bunyós, aki az utolsó 4 meccséből 3-at elveszített, és sem igazi ütőerővel, sem gameplan-nel nem rendelkezik.

Fedor leállt Maldonado-val bokszolni. Első hiba.
Aztán az első menet túlélése után leállt vele állóbunyózni. Második hiba.
Aztán egyszerűen az általa létrehozott orosz MMA-szövetség biróira bízta a döntést.

Nézzük meg a meccs legjobb pillanatait és ámuljunk:

...és utána nézzük meg, hogy Dennis Lebedev, cirkálósúlyú öklöző mit csinált vele, pedig nem is igen akarta bántani:

Azt ugyebár tudjuk, hogy mik azok a low-kick-ek?

És ugyebár azt is tudjuk, hogy egy alapvetően ökölvívó ellenfél ellen mi lehet a győztes taktika?

Fedor küzdött már a karrierje alatt mindenféle ellenféllel. Volt világklasszis rúgó, mint Mirko Filipovics - és megoldotta:

Vagy élvonalbeli bokszoló, mint Noguiera - aki a kubai válogatottal készült egy-egy meccsére - a BJJ fekete öve mellett:

Ennek tükrében is teljesítmény számba vehetjük Fedor agonizálását Maldonado ellen? Jövőbeni UFC szerződésről rebeghetünk fórumszerte? Minek? Ki akarja Fedor-t szarráverve viszontlátni?Emlékezhetünk, hogy Miocic mit csinált Maldonado-val kábé izzadság nélkül...

Visszatérve a mérkőzésre, amit a Fedor által létrehozott szövetség égisze alatt hoztak le; ha az első menet jogosan 10-8, akkor Fedor további két kínkeserves menetgyőzelmével a végeredmény hogy lehetett pontozásos győzelem a javára?

De rendben. Oroszországban Fedor nem kaphat ki pontozással.

Fedor, aki valaha a legnagyobb volt, aki Maldonado ellen semmi küzdelmi intelligenciát nem volt képes felmutatni, és aki saját maga lassított felvételét volt hivatott reprezentálni, mégis a UFC felé tart, nem véve tudomást kihívásként olyan harcosokról, mint Vitalij Minakov, aki Oroszország legkeményebb nehézsúlyú MMA bunyósa vagy akár egyéb, jóval szerényebb kihívást jelentő harcosokról, mint a Pumuklit nem régen legyőző Alexander Volkov-ról.

Fedor Emelianenko neve a mai napig képes a legnagyobb nézettségi mutatót generálni, annak ellenére, hogy az amerikai piacot gyakorlatilag soha nem hóditotta meg. Fedor UFC szerződése manapság rizikósabb üzletnek látszik, mint Lesnar egykori megvásárlása, mert utólag visszatekintve Lesnarnak nem voltak vicckategóriájú ellenfelei, és még műtétek után is messze jobb formát mutatott, mint az Utolsó Császár.

Persze lehet, hogy a hétvége csak egy kilengés volt Fedor Emelianenko-nak, de őszintén szólva nem szeretném az Utolsó Császárt valamely feltörekvő fiatal UFC reménység karjaiba lökve látni.

Quo vadis, Fedor? Merre tartasz, Utolsó Császár?

Bronson

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr758840434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.26. 10:25:32

Én azt nem értem, hogy agyat hogy lehet veszíteni. Kondi oké, gyorsaság oké, ütőerő oké... Ezek korral kophatnak. De agy?!

chuck-d 2016.06.27. 13:38:47

@Glynch: a mentális tényező az egyik legfontosabb. ez nem agyvesztés. attól még, hogy van ez a nagy illúzió a kurva taktikus Fedorról, ez még nem tény. eredendően egy klasszis szambó versenyző, ott meg nincs erős ellenfél specifikus felkészülés a sok változó miatt. ameddig párhuzamosan csinálta ezzel az MMA-t, addig szélesebb spektrumon mozgott a játéka, élesebben váltott, de csak feltételezés a kiszámítottság. inkább ösztönösen döntött jól és gyorsan, így is voltak taktikai hibái, de jól jött ki belőlük. sosem egy gameplan guru volt, hanem fénykorában repertoárban és képességekben a mezőny felett álló - vörös, hö-hö - csillag. belül ő már nyugdíjas egy jó ideje, és az is marad. a tipikus max 9-10 év élvonal az a korlát, amit ő sem tudott átlépni.

2016.06.27. 22:10:48

@chuck-d:

"attól még, hogy van ez a nagy illúzió a kurva taktikus Fedorról, ez még nem tény. "

Hát erről beszélek. Azt hittem, hogy ez tény. De a tény az amit most láttunk. Tehát a tény, hogy kárvára nem hüllővérű pszichopata sakkmester commandante a ringben. Másnak tudható be a múlt. Mert egyetértünk, "agyat" nem lehet veszíteni. :)

Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki az uccsú meccsei után úgy érzi kiderült, nincs is mikulás... Nehéz ezt feldolgozni. :D Kiderült, hogy a nagy szuperhős csupán csak egy ostoba orosz szambós. Brühühü....

chuck-d 2016.07.04. 21:36:43

@Glynch: ez ennél összetettebb és közel sem ilyen végletes. ha számodra a szuperhősből ostoba lett, az nem biztos, hogy Fedor hiányosságait mutatja. a gameplan nem az ő feladata, a jelenlegi UFC bajnokok sem maguknak szülik meg, az orosz pedig egy letűnt éra hőse, egy korszakos sportoló, de egy más rendszerű és megkövesedett stábbal, akik gyerekkorától nevelték ki, nem tud rajtuk átlépni.
sosem mondta, hogy ő a legjobb, vagy hogy legyőzhetetlen, csak nem tudták legyőzni és nem volt nála jobb akkor. az emberek szeretnek mitológiát gyártani, a bálványoknak meg az a természetük, hogy ledőlnek.

chuck-d 2016.07.10. 02:37:49

@Glynch: hagyd a drámát, nem áll jól a témához. a szövegértés pedig előny a beszélgetésekben.
"attól még, hogy van ez a nagy illúzió a kurva taktikus Fedorról, ez még nem tény."
elfogultság?
"ez ennél összetettebb és közel sem ilyen végletes."
felmentés?
keresd ki a történelemben a kiütött bunyósok gameplan váltásait. a hibát azzal követte el, hogy azzal a játékkal jött ki, amiben az ellenfél egyetlen esélye van. ez nem kizárólag az ő hibája.
a példád pont igazolja, hogy szélsőségesen közelíted meg: Hunt sosem nyert subbal, Fedor 11 ellenfelét intézte el KO-val, és nem okozott neki gondot állva bunyózni a prime Crocoppal. Lesnar a maga játékával UFC bajnok volt nehézsúlyban, "Maubababo" meg 35 kevésbé dicső másodpercet töltött a divízióban és kicsapták. biztos áll a párhuzam? Huntnak semmi alapja nem lenne bízni egy ilyen végkimenetelben, az orosznak meg lehet nem tűnt teljesen rossz ötletnek. az volt, de ha fordítva sül el, akkor nem a "miért így", hanem a "hát persze" kórust hallanánk.
a játékintelligencia elméletedről: mindkettővel rendelkezni? ha meg tudod oldani a matekpéldát, akkor minek betanulni a végeredményeket? és pont a nem tudatossal leszel bajban, mert a nem arányosan kopó képességekhez tudatosan kell alkalmazkodni. magolni, beiskolázni meg nem intelligencia kérdése. a játékintelligencia pedig nem egyenesen arányos más intellektuális képességekkel.
ne érts félre, egyetértek az irányoddal, hogy egy magas polcról lejjebb kerül számodra Fedor, nekem nem is volt ott. viszont a "kukázás" mindenképpen túlzás, anno sokáig dominálta a királykategóriát, nem véletlenül.
vannak a hibái, de van a háttér, az idő, a lemaradás. ezek összességétől erős a kontraszt. Hendo ellen már nyilvánvaló volt, itt a vége, ami jön, az csak esetleges.
és mielőtt még tovább fokoznád a jelzőidet, mert Fedor jelenlegi teljesítménye már nem szórakoztat és inspirál eléggé, olvasd el ezt a cikket, hátha kiérdemel némi tiszteletet:
www.bloodyelbow.com/2016/6/20/11970776/opinion-fedor-emelianenko-no-longer-good-enough-to-fight-in-the-ufc

chuck-d 2016.07.14. 21:28:16

@Glynch: ki az edződ, melyik klubba jársz?
süti beállítások módosítása