Caros és Ben Fodor meg fogja ríkatni anyut.
Ilyen se történik minden nap: a World Series Of Fighting 32. gálájának előmeccsén megvalósul a legjobb MMA-film, a Warrior forgatókönyve, és két testvér csap össze egymással a ketrecben. A könnyűsúlyú Caros Fodor és adoptált öccse, a váltósúlyú Ben Fodor kiegyeztek egy 162 fontos, köztes súlycsoportú bunyóban. Az MMAFighting szerint nem ez az első eset, hogy tesók verekednek egymással MMA-meccsen, de az az első olyan alkalom, hogy nagy promóciónál jön össze a családi affér.
balra Ben, jobbra Caros Fodor - két teljesen ellentétes karakter
Anyukánk sírni fog. Ez garantált. De már évek óta méregetjük egymást. Ez elkerülhetetlen volt.
- mondja Ben. Caros még egy régebbi interjúban beszélt a köztük lévő feszültségről:
Hát igazán sohasem kedveltük egymást. Egész életünkben harcoltunk, és öt év választ el minket. Én vagyok az idősebb, és ő egyszerűen mindenben az ellentétem. Nagyon nagyszájú. Nem bízhatok meg egyetlen szavában sem, akár igaz, amit mond, akár nem.
A Warrior-ral való párhuzam nem áll meg annyiban, hogy a pörölő fivérek állnak ki egymás ellen: ahogy a filmben Tom Hardy karaktere iraki háborús veterán tengerészgyalogos volt, úgy Caros szintén iraki háborús veterán tengerészgyalogos. Az idősebbik Fodor fiú Kuvaitban szolgált, a 2003-mas iraki invázió alatt, és őrmesteri fokozatig vitte.
De a valóság ebben az esetben nem csak, hogy van olyan jó, mint a forgatókönyv, hanem még sokkal jobb is annál, Ben Fodor ugyanis civilben nem tanár, mint Joel Edgerton karaktere, ő, amikor nem MMA-zik, álarcos igazságosztó-kosztümöt ölt magára, és tolvajok nyomába ered Seattle utcáin. Phoenix Jones néven számos sikeres akció fűződik a nevéhez, több kocsilopást is megakadályozott, szétválasztott verekedő feleket, de olyan is volt, hogy egy részeg embert visszatartott attól, hogy a volán mögé üljön.
Phoenix Jones és Caros Fodor őrmester
Ami bunyós karrierjüket illeti, Caros jóval tapasztaltabb: komoly Strikeforce-múltja van, küzdött a ONE Championshipnél, és egy vereség erejéig a UFC-be is belekóstolt. A WSOF-nál januárban debütált, de egyhangú pontozással kikapott a 27-es gálán. Phoenix Ben tavaly áprilisban érkezett a WSOF-hoz, és elsőre ő is kikapott egyhangú pontozással, de szeptemberben már első menetes kopogtatással győzött.
A testvérharcot a Washington állambeli Everettben, az XFINITY Arenában rendezik meg június 30-án. Akit ilyen előzmények után még érdekel, annak elmondom, hogy a gála főmeccsén a szervezet pehelysúlyú bajnoki öve lesz terítéken, amikor a bajnok Alexandre Almeida visszavágót ad az ex-bajnok Lance Palmernek. Biztos az se lesz rossz, csak hát abban nem lesz szuperhős, iraki hős, meg családi perpatvar.
Utolsó kommentek