Totaldamage

Sziasztok,

 

Tarnai József vagyok, a B4 Küzdősport Akadémia versenyzője. 25 éves vagyok, gyermekkorom óta vonzódtam a küzdősportokhoz. Valószínűleg azért ez tetszett meg, mert mondjuk a labdajátékokban kimondottan ügyetlennek bizonyultam. (Ha láttál már valakit úgy dekázni hármat, hogy közben kétszer kézzel ért bele, akkor az valószínűleg én voltam. :) )

 

Tizenegy évesen kezdtem el a judót még otthon, Pakson. Talán életem legjobb döntései közé tartozott, hogy annak idején erre az útra léptem, mert otthon nagyon masszív a közeg és mindenki rengeteget tesz a sportért. Az ottani csapatban mindenki vállvetve segíti egymás munkáját, napjában legalább kétszer. Így ezen kívül sok másra nem jut idő, de életre szóló barátságokra tettem szert, és a mai napig örömmel gondolok vissza azokra az időkre.

 

Azt vallom, hogy a ketrecben is van még mit tanulni bőven, de akárcsak annak idején a judóban, itt is inkább a szorgalmam visz előre, mint a tehetségem. Nem mondom, hogy antitehetség lennék, de sokszor összefutok nálam jóval ügyesebbekkel, és velük csak úgy vehetem fel a versenyt, ha több melót teszek bele, mint ők.

 

Nagyon örültem az újabb HFC lehetőségnek, hiszen szeretnék minél több meccset a közeljövőben, hogy a megszerzett rutint tovább kamatoztathassam.

 

Az ellenfelem, Áron nagyon ügyes srác, remek küzdelemre számítok, hiszen biztos vagyok abban, hogy mindketten odatesszük magunkat és elmegyünk a végletekig.

 

Igyekeztem a legkülönfélébb küzdősportokból összeválogatni az edzőpartnereket, és szerencsésnek érezem magam, hiszen a B4-ben rengetegen megfordulnak, így meg is tehetem ezt. Jó kapcsolatban vagyok Módos Péterrel, aki időt és erőt nem kímélve reggelente segít nekem a birkózásban, és úgy érzem, haladunk felfelé. (Főleg, ha Peti kicsit hagyja magát. :) ) Borics Ádám is időnként megérkezik, akinél ritkán találkozom jobb sparring partnerrel, sokat segít nekem, hiszen ő elég rutinos versenyző. Illetve sokan mások is besegítenek a munkában, akiknek ezúton szeretném is ezt megköszönni.

 

Hogy mit jelentenek számomra a küzdősportok – nem tudom, hogy le lehet-e ezt írni egyáltalán. Persze ilyenkor mindenki azt írja, hogy magát az életet, és lehet, hogy sablonosan hangzik, de én is így érzem. Amikor bemegyek a ketrecbe, vagy amikor addig edzem magam, hogy összeesek, olyankor érzem igazán, hogy élek! Nem tudom, hogy találok–e valaha mást az életemben, ami ennyi lüktetést és motivációt adna, mint ez.

 

Magát a harcot szeretem. Úgy értem, tudom, hogy örökké nem tehetem meg ezt, hiszen egy idő után az ember szervezete pihenésre is vágyik. Ezért sokszor habzsolni szeretném az érzést, mert minden küzdelem, meccs olyan pillanatokat teremt számomra, amik egyedülállóak, és tudom, hogy amikor ennek vége, az a pillanat már nem jön vissza. Ezért úgy gondolom, érdemes igazán megélni őket. (Tovább nem írom, mert annyi gondolat van a fejemben, hogy félek, senki sem olvasná végig.)

 

Külföldi kedvenceim és meccseim... húha, rengeteg van… Igazából Mark Huntot emelem ki sokszor, mert Ő egy igazi szív-lélek harcos, és nem a felépített „csilli-villi” mérleggel rendelkezik, hanem esendő, mint minden ember, de pont ettől motiváló számomra. Minden meccsét örömmel nézem, és bár ő is tudja, hogy eljárt felette az idő, mégsem száll ki. Számomra ez elég motiváló, egy igazi harcos élvezi a pillanatot, annak él, mindegy, hogy a végén nyer, vagy veszít. Nagy kedvencem a Hunt vs. Bigfoot meccs.

 

Eléggé bírom Khabib Nurmagomedov-ot, hiszen nagyon egyedi a stílusa és roppant eredményes. A könnyebbek között pedig talán Urijah Faber és José Aldo. Szintén egy emlékezetes meccs volt számomra Aldo és Mendes legutóbbi összecsapása. Kedvelem még Chan Sung Jung-ot, aki az utóbbi időben sajnos nem aktív, azt hiszem, a katonaság miatt, de számomra egy igazán kivételes stílussal és tehetséggel bíró harcos. Korean Zombie vs. Porier bunyó a nyerő.