Totaldamage

Tíz UFC címmérkőzéssel a hátuk mögött, huszonkilenc győzelemmel az oktagonban a két ex-nehézsúlyú világbajnok, Andrei Arlovski és Frank Mir huszonhárom évet küzdöttek le az UFC ketrecében. Ez a páros, aki tizenkilenc elsőmenetes győzelmet számlál, az MMA két legnagyobb múltú, mai napig aktív és top nívón teljesítő veteránja. Tíz évvel mindkettejük uralkodásának ideje után végre találkoznak az oktagonban.

Mindkettejük a maga sokadik másodvirágzását éli, mindössze két évvel azután, hogy Arlovski a kisebb MMA szervezetek holdudvarában keringve kereste önmagát, míg Mir egy négy meccses vereség-szériából lábalt éppen ki.

És akkor jött mindkettejük életében a találkozás Antonio "Bigfoot" Silvával.

Silva kicsit olyan, mint a címben szereplő két bunyós szintén közös volt ellenfele, Tim Sylvia. Nagy, erős, technikailag kicsit képzett és taktikailag elég egysíkú. Tim Sylvia ellen mindkét bunyós elnyerte az UFC világbajnoki övét. És azt is láttuk, mi történt a ketrecben Bigfoot Silva ellen.

Kezdjük a szokásos nézelődést Frank Mirrel!

Frank Mir rengeteget fejlődött az állóharc terén, értve ezt főként az ökölvívó technikájára. Silvát egy, az MMA-ban eléggé ritkán használt ütéskombinációval küldte padlóra, nevesítve egy első egyenes-első horog kombinációval. Az ökölvívásban ez alaptechnikának számít, viszont ha a mai MMA-t nézzük, akkor láthatjuk, hogy a sima bal-jobbokat mennyire rutinszerűen dobálják a bunyósok a meccseken. Ehhez képest egy első egyenes-első horog mennyire kiszámíthatatlannak tűnhet? Gondoljunk csak bele, ha két-három külharcból elengedett bal-jobb után egy ilyen kombinációval törjük meg a ritmust, az mennyire hatékony lehet egy ökölvívásban nem annyira járatos ellenféllel szemben?

Mechanikailag ez egy kicsit komplexebb technika és a második ütésként érkező horog nem lesz túl erős, de arra éppen elég, hogy meglepjük, összezavarjuk és akár meg is ingassuk vele az ellenfelünket. Ezzel a kombinációval és az azt követő kiütéssel Frank Mir visszahozta az igazi ökölvívást a nehézsúlyba, mégha csak egy pillanatra is.

Figyeljük meg Mir lábunkáját is a támadása közben. Az első lábát tökéletesen fordítja be, hogy hangsúlyt adjon az egyenest követő horogütésének. Igazi oktatóanyag.

Frank Mir Todd Duffee elleni mérkőzése már nem mutatott ilyen szép összképet. Mir jóval többször volt tisztán megütve a kelleténél egy csúnya verekedésben, viszont ezen a meccsen is egy precíz ökölvívó technika hozta el neki a győzelmet, Todd Duffee-nak meg a villanyoltást. Mig Duffee vadul csápolva jött előre, addig az előtte már megütött ex-bajnok Frank egy kiváló tempót fogott fiatalabb ellenfelén, ami szintén egy alap boksztechnika. Sőt, ez volt valaha a magyar boksziskola egyik erőssége, ami rengeteg nemzetközi sikert hozott a bunyósainknak.

Frank Mir persze ettől még ugyanazokkal a hiányosságokkal küzd, mint eddig. A birkózás még mindig nem megy neki, és hiába szubveszélyes bármelyik pozícióból, egyszerűen képtelen kontrollálni azt, ha valaki levitel után kicsit komolyabban elkezd dolgozni rajta. Emlékezhetünk rá, hogy a napokban visszavonult Noguiera még a karrierje alkonyán is képes volt a ketrec szélénél dulakodással és dirty boxinggal komoly zavarba hozni Mirt, és bár azt a meccset végül Mir megnyerte, de aki látta az tudhatja jól, hogy inkább Big Nog bukta el nyert helyzetből, mert kiütés helyett szubgyőzelmet akart.

Hétvégén ki fog derülni, hogy végül is Frank Mir fejlődött-e valamennyit ezen a területen, mert Arlovski bunyójában benne vannak a lehetőségek a hasonló szituációk kialakulására, mint ahogyan azt a Brendan Schaub elleni meccsén is jól láthattuk. Ha Mir ezen a téren is javult, akkor valódi újjászületésnek lehetünk tanúi, és nem csak két szerencsés kiütés volt az, ami ehhez a meccshez juttatta őt.

Mig Frank Mir az ökölvívásában fejlődött sokat, addig Arlovskinak egészen más problémákkal kellett szembenéznie. Andrei Arlovskinak eléggé gyenge az álla. Oké, tudjuk, hogy a nehézsúlyban bárkit ki lehet ütni, hiszen mázsás pofonok repkednek, de azért Andrei hét kiütéses veresége és a többi meccsén látott nem túl nagy találatok utáni rendültsége azért jelenthet valamit. Tehát Arlovskinak gyenge az álla. A múltbeli bunyója viszont olyan volt, ami túl sok teret adott az ellenfeleinek a támadásra és Andrei többször hagyta magát üttetni, mint nem.

Arlovski Freddie Roach-csal való közös munkája elég nagy médianyilvánosságot kapott, gondolom mindenki hallott már róla. Freddie Roachot sem hinném, hogy be kell mutatni bárkinek. Több világbajnok bunyóst edzett már, mint ahány éves.

Visszatérve Arlovski technikájához: Arlovski soha nem dolgozott komolyan az első kezekkel és eléggé bátortalanul mozgott el. A gyenge álla és a kiütéstől való félelme miatt sokszor tétova belső combokkal és hangsúlytalan első kezekkel próbált távolságot tartani, amin egyszerűen átsétáltak az ellenfelei és kiütötték őt.

Sergei Kharitonov kiválóan kihasználta ezt a hibát és Brett Rogers még rá is duplázott. Mert míg Sergei Kharitonov egy képzett állóbunyós, akivel tényleg számolni kell, addig nézzük meg Rogers egyszerű és - valljuk be - buta előrenyomulását. Mivel nem volt mitől félnie, ezért simán begyalogolt olyan ütőtávba, ahonnan már a maga csúnya csápolásával is levadászhatta Arlovski gyenge állát.

A különféle kisebb szervezetek színpadát megjárt, visszatérő "új" Arlovski viszont egészen más mentalitással érkezett az oktagonba. Folyamatosan hajigálja a jobbkezét, szinte kizárólag a kiütésre törekedve minden pillanatban. Andrei Arlovski az "üvegágyú" egyik legjobb iskolapéldája (a másik Alistair Overeem). Egy könnyedén kiüthető, üvegállú bunyós, aki viszont az MMA történetének legkeményebb jobbkezével rendelkezik.

A következő képsorokon rendre tetten érhetjük a pont Sergei Kharitonovéhoz hasonló, teljesen csak az egyik oldalra épülő jobbfelütés-jobbegyenes kombinációkat, amik az egész karrierjét végigkísérték.

Bigfoot ellen ugyan jobbegyenes-jobbhorog érkezett, de az egyoldalúság megmaradt.

Travis Browne ellen még visszakezes ütéseket is bevetett, ellensúlyozandó az elhibázott ütéseit, rögtön visszatámadva belőlük, néha egy-egy balhoroggal megtámogatva őket. Kétszer találta el így végül Browne-t, aki aztán megállt Arlovski előtt. És akkor menetrendszerűen érkeztek a jobbkezek. Ahányszor ütött Arlovski felé, annyiszor jobbkézzel érkezett a válasz. Az ominózus válaszütések kiváló tempóban lettek megütve, ravaszul, előkészítés nélkül és kőkeményen. Arlovski csak a kiütésre ment, egy pillanatig sem taktikázott.

És ez fogja Frank Mir és Andrei Arlovski meccsét roppant érdekessé tenni. Ha Arlovski ugyanilyen agresszíven fog előre jönni, mint az utolsó mérkőzésein, akkor vajon kezére játszik majd Mir kontrabunyójának? Vagy az egyébként üthető amerikai kapitulál, mielőtt bármit tehetne ellene? És ha a ketrec szélénél kialakul egy hasonló szituáció, mint az Arlovski-Schaub vagy a Mir-Noguiera meccseken, akkor mi lesz?

Ezekre a kérdésekre hétvégén, a UFC 191 gáláján választ kapunk. A nehézsúly jelenleg olyan, amilyen. Frank Mir és Andrei Arlovski összecsapása viszont a stílusok harca lehet, és ki tudja? A győztes következő ellenfele talán a nagy Fedor Emelianenko lesz...

Akárhogy is, kettejük mérkőzése kihagyhatatlan, olyan mint egy tündérmese. Tim Sylvia meg majd otthon megpukkad mérgében, miközben nézi a meccset a tévében.

írta: Bronson, aki amúgy Arlovski győzelmére szavaz