Beigazolódott a Rockhold-sejtés: az a könyökös vetett véget mindennek.
Luke Rockhold két meneten belül megsemmisítette Lyoto Machidát a hétvégi UFC on FOX 15 főmeccsén. Rockhold az első menet végén iszonyatos könyököst vitt be Machida fejére, a győztes később azt gyanította, ezzel agyrázkódást okozott ellenfelének. Így gondolja ezt az áldozat is, aki a brazil Combate-nek nyilatkozott a mérkőzésről.
Igazából az első menet végére már nem voltam meccsben. Azt hiszem, a fejem hátulján talált el, vagy valami, éreztem egy becsapódást. Attól fogva nagyon szédültem, és máshogy láttam a dolgokat. Nem volt elég időm, hogy összeszedjem magam a második menetre, és így kezdtem újra. Tényleg nem emlékeztem semmire, csak néhány pillanattal a meccs után kezdtem el emlékezni. Semmit sem hallottam, robotpilótán küzdöttem.
Az a könyökös brutális volt, de nem a feje hátulján érte Machidát, hanem a füle fölött:
És ugye egyből a padló adta a másikat. Ebből tényleg nem lehetett már értelmesen felállni.
Utolsó kommentek