TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Meccs közben lelépni...rosszul csinálod

2013.10.08. 22:33 td_axl

Claudinei Angelo irányította a bunyót a beszámolók szerint, de tördelte a harcost azzal, hogy foggumiját cseréltette, majd mikor a bíró már nem engedte neki ezt többször, Angelo tüntetett, majd elhagyta a ketrecet. 

 

UFC Fight Night 29: Maia vs Shields mérlegelés

2013.10.08. 22:22 td_axl

ufn29.jpg

Ismét egy UFC Fight Night, ismét hét közepén egy UFC rendezvény. A főmérkőzést ezúttal a váltósúlyban címmérkőzés felé tartó Demian Maia vívja a szintén a trón felé visszakapaszkodni vágyó Jake Shields ellen. Tovább bizonyítana Erick Silva, ahogy Thiago Silva is, aki mondjuk csúnyán benézte a mérlegelést 208 fonttal Matt Hamill ellen. Visszatér a tesztoszteron balhéja után Palhares, de ezúttal váltósúlyban próbálna szerencsét.

Barnett mészárlást tervez Browne ellen

2013.10.08. 21:34 td_hriczuakos

Josh Barnett 24 éves korában minden idők legfiatalabb UFC nehézsúlyú bajnoka lett, azonban doppingvétségének köszönhetően megfosztották a címétől. A szervezettől való távozása után aztán felemás utat járt be Josh, aki Pride-gálákon is megmérettette magát, Japánban folyamatosan visszajáró vendégnek számított. Az USA-ban Strikeforce-gálákon láthatta őt ismét a nagyérdemű, ahol egyedül Daniel Cormier-nek sikerült csupán megállítania. Barnett végül hosszas huzavona után idén tért vissza az UFC-be, ahol Frank Mir legyőzésével azonnal jelezte is, hogy komoly tényezője lehet a nehézsúlynak. Josh decemberben tér vissza Travis Browne ellen, és ennek a meccsnek a győztese akár kihívói pozíciót is kaphat a közeljövőben:

„Ez egy nagy lehetőség a számomra. Ez a srác egy ifjú, feltörekvő harcos. Azt akarja, hogy felfigyeljenek a nevére, és hogy bebizonyítsa, Overeem legyőzése nem csupán egy egyszeri villanás volt. Rajtam keresztül akar nevet szerezni magának, én pedig arra készülök, hogy felvéssem a nevét egy sírkőre.”

H.Ákos

Werdum: Overeem cucc nélkül nem a régi

2013.10.07. 20:56 td_axl

werdum.jpg

"Mindenki látta, mi történt Overeem-el. Ha nincs cucc, nincs benzin a tartályban, elfogy a lóerő. Kíváncsi vagyok, hogy és miben tud változtatni a Mir elleni felkészülés során. Alistair jó harcos, de át kell értékelnie a dolgait cucc nélkül. Amúgy véleményem szerint kivédi majd Mir földrevitel kísérleteit és kiüti a korábbi bajnokot." -Werdum

Teixeira: Ki kell ütnöm Jonest

2013.10.07. 20:33 td_adamrepa

Teixeira.jpg

A UFC 165 után, amikor Alexander Gustafsson végül is a rövidebbet húzta Jon Jones ellen, a szoros meccs ellenére a UFC a visszavágó helyett úgy döntött, inkább a következő kihívónak biztosítanak egy lehetőséget az övért Jon Jones ellen. Teixeira zsinórban az ötödik meccsét nyerte, amikor legutóbb a UFC Fight Night: Teixeira vs Bader gálán Ryan Badert tette el az útból egy első menetes TKO-val. Teixeira nyilvánvalóvá tette, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy nagyon egyértelmű kell legyen győzelme, ezért, mint elmondta, kiütést tervez:

"Abszolút így érzem. Oda kell mennem és el kell intéznem ezt a gyereket. Persze, hogy ez a tervem. Oda akarok menni, kiütni és elvenni az övet."

Teixeira a jelenlegi állás szerint nem a UFC 169 gálán, a Superbowl hétvégéjén fog találkozni Jones-al, hanem egy még meg nem határozott időpontban, melyet azonban bennfentesek 2014 Március környékére látnak esélyesnek. Mindenesetre az est főmeccse így egy másik páros kell, hogy legyen, akiket azonban még nem találtak meg eddig.

Pumukli november 2-án kihívót kap

2013.10.06. 15:08 td_axl

newton.jpg

Arról már írtam egy rövid szösszenetet, hogyan rakta át jövőre Pumukli meccsét a Bellator, hogy a kötelező címvédés helyett egy interim címmeccset hozzanak össze King Mo és Newton között. Az nagy érdeklődés garantált ezen visszavágó kapcsán, hiszen tavasszal Newton sokkolta a népet, mikor fordulatból kicsapta Lawalt az akkori félnehézsúlyú tornán. Meg is nyerte a sorozatot Newton, Pumukli következett volna, de közben a Bellator lehozott egy újabb mini tornát, hogy King Mo-t kihozza győztesként és most a két srác egymás ellen megy a Rampage vs Tito gála programjában. Lawal elkezdte az üzengetést, szerinte a csajok csapkodnak csak hátra fele meccs közben, Newton meg csak legyint, hogy köhögjön King Mo a meccs közben...

Napi KO: Hamilton kifekteti Smealinhot az MFC 38-on

2013.10.06. 14:53 td_axl

CWFC 60: Buki sérülés miatt nem vállalta a döntőt

2013.10.06. 11:50 td_axl

buki3.jpg

Tegnap este Londonban Buchinger Iván a Cage Warriors 60 gála keretén belül indult a szervezet könnyűsúlyú címéért. A trónért négyes tornát írtak ki, melynek résztvevői Buki mellett Jason Ball, Stevie Ray és Mick Sinclair voltak. Iván a tornát a helyi kedvenc Sinclair ellen kezdte, aki keményen bekezdett és préselte Ivánt a rácsoknak, és low-kick téren nyomult. Egy húzósabb földrevitel után Buki fájdalmas arccal fogta bordáit, a szünetre is így ment a sarkába.

A másodikban aztán nagyobb elánnal jött ki Iván, sérülése ellenére gyorsan be akarta húzni a győzelmet. Sinclair azonban ellen állt, de a menet közepe fele Buki le tudta vinni ellenfelét majd oldalsó pozícióból karfeszítéssel legyőzte az angol srácot. Az eredményhirdetéskor nem volt boldog túlzottan Buki, ami aztán érthetővé is vált a későbbiekben: nekem írt üzenetében azt írta, hogy valószínűleg bordája eltört, a döntőre nem tudott kimenni a ketrecbe. A tornát végül Stevie Ray nyerte a tartalék mérkőzés nyertese, Sean Carter ellen. Bízom benne, hogy miután Buki felépül, azonnal kihívói státuszba kerül és pótolhatja mérkőzését Ray ellen.

CWFC 60: Itt nézheted Buchinger 'Buki' Iván meccseit

2013.10.05. 18:52 td_axl

Cage-Warriors-60.jpg

Ma este vívja Buchinger Iván remélhetőleg két mérkőzését a Cage Warriors 60 gálán, a könnyűsúlyú tornán a címért megy harca négy harcos. Az elődöntőket a Cage Warriors facebook oldalán lehet megnézni 19.45-től, a döntő pedig a main card utolsó bunyója lesz. A main card ezen a linken nézhető 22.00-tól. Buki gondolatai a gála előtt:

Megpróbálok mindent megtenni a győzelemért, sokat készültem a gálára, már amennyit a munka mellett lehetett. Az ellenfeleim kitűnő harcosok, állva és földön sem vesznek el. Első ellenfelem szerintem állva képzeli el a küzdelmét, a döntőbe Stevie Ray-t várom. Köszönöm, hogy szorítotok értem, jól fog jönni!

CWFC 60: Buchinger vs Sinclair előzetes

2013.10.05. 18:29 td_axl

CWFC-60.jpg

Ma este Londonban mérkőzik Buchinger Iván a Cage Warriors 60 gála keretén belül rendezendő négyes tornán, a torna még ma este keresi bajnokát és egyben a szervezet új könnyűsúlyú bajnokát. Buki az estét Mick Sinclair elleni kezdi, az alábbi videóban a párharc előzetesét láthatjátok.

Daniel Ghita: Saki csatát nyert, de háborút nem

2013.10.05. 18:08 td_axl

ghita.jpg

Október 12-én jön a GLORY 11 Chicagóban, mikor is egy négyes torna keretén belül keresik a szervezet nehézsúlyú bajnokát, miután Semmy Schilt visszavonult. Az indulók között van Daniel Ghita és Gökhan Saki, akik nem is oly rég, áprilisban találkoztak Isztambulban. Akkor Saki könyörtelenül legyalulta a román harcost, de Daniel szerint az egy csata volt csupán a háborúban, most jön a lényeg, a nehézsúlyú trónt akarja. Az első körben ehhez le kell győznie Braddock Silvat, majd pedig jöhet Saki. Alább láthatjátok a rövid interjút a bunyóssal.

Buchinger Iván bemért a holnapi Cage Warriors tornára

2013.10.04. 19:19 td_axl

buki1.jpg

Holnap este Londonban rendezik a Cage Warriors 60 gálát, melynek cardjában lehozzák azt a négyes tornát, mely a Connor McGregor által hátrahagyott könnyűsúlyú cím örökösét keresi. Számunkra azért kiemelkedően fontos ez az esemény, mert az indulók között ott van Buchinger Iván. A bősi harcos negyedik küzdelmére készül a szervezetnél, ráadásul a torna indulói közül Jason Ballt májusban le is győzte. A nyitó körben azonban ellenfele Mick Sinclair lesz, kinek győzelmi mérlegében azonos számmal oszlik meg a szub és KO győzelem, szóval nehéz tippelni, mit hoz Buki ellen.

buki2.jpg

Iván a földet vinné, ez a küzdősport alapjai szerint egyértelműnek tűnik, a kérdés csupán annyi, hogy mennyit vesz ki az első meccs a srácokból, mert a döntőt is holnap este vívják, vagyis az öv mindjárt gazdát is talál. Korábbi infók szerint az elődöntő 2x5 perces lesz (extra menet jöhet döntetlen esetén), a döntő pedig 5x5 perces. Megpróbálom elérni Bukit holnap estig, pár sort kérek tőle élete lehetősége előtt. Addig is WAAR, veled vagyunk Harcos!

fotó: Dolly Clew | Cage Warriors

A harc művészete - GLORY

2013.10.04. 14:28 td_adamrepa

glory-fight.jpg

Szavak nélkül a GLORY előző két gálájának összefoglalója...a harc maga.

GLORY 11: Spong vs Corbett előzetes

2013.10.04. 14:02 td_adamrepa

glory11.jpg

Közeleg az idő, ketyeg az óra. A chicagoi Sears Centre Arénában október 12-én Gökhan Saki, Daniel Ghita, Anderson "Braddock" Silva és Rico Verhoeven találkoznak a GLORY nehézsúlyú övért, Tyrone Spong és Nathan "Carnage" Corbett pedig másodszorra futnak össze karrierjük során. Ki lesz a bajnok?

Az események előtti felvezető-interjúk közül párat az alábbiakban tekinthettek meg:

UFC: A nehézsúly története (grafika)

2013.10.03. 20:48 td_axl

heavyweight.jpg

Merre tart a kickbox Hollandiában?

2013.10.03. 19:24 td_adamrepa

gyerekkickbox.jpg
Az oldalon foglalkoztunk már párszor a GLORY-val, kickbox harcosokkal, gálákkal, de a sok csillogás, nagy küzdelmek és highlight videók közepette az ellentmondásokról és problémákról is érdemes írni. Hollandiában egy tévéműsor foglalkozott a visszáságokkal, a sport árnyoldalával, kérdéseket intézve a kormányhoz. Két párt is megkereste az Egészségügyi, Jóléti és Sport  Minisztériumot, hogy tegyenek valamit a veszélyes, fiatalkorú kickbox meccsekkel kapcsolatban.

Tán nem sokan tudják, de Hollandiában sípcsont- és fejvédőt használva már hat évesen is lehet versenyezni. A kormány álláspontja, hogy ez túlságosan veszélyes, mert a gyerekek agya még nem fejlődött ki ekkor. Az agy-specialisták állítják, hogy agysérüléshez jópár ütés kell a fejre. A problémával foglalkozó tv műsorban megszólaló specialista szerint az ütések okozta sérüléseket a legtöbb kickbox versenyző nagyon alábecsüli.

Vannak olyan vélemények is, melyek szerint ezzel azért nem érdemes foglalkozni, mert a gyerekek egyszerűen nem ütnek olyan erősen hat évesen, inkább csak edzenek. Ez körülbelül 12 éves korukra változik, amikorra már megerősödnek és erősebbeket kezdenek ütni. Mindenesetre több hozzá értő javasolja, hogy az idősebb harcosok minden kiütés után, melyet elszenvednek, csináltassanak egy agyi scant. Így a szakavatott orvos specialista láthatja hosszú távon, hogyha valamilyen probléma lép fel.

Hollandiában több mint tíz kickbox szervezet van és egymástól külön, mindenféle együttműködés nélkül működnek. Mindegyik a maga szabályrendszerét követheti, ezért előállhat olyan eset, hogy ha egy tizenéves harcos mondjuk az adott szervezet szabályai szerint nem üthet vagy rúghat fejre, akkor egyszerűen átmegy egy másik szervezethez, ahol viszont megteheti. Több próbálkozás volt már az egységesítésre és egy nagy szervezet létrehozására, de eddig mindegyik ilyen kísérlet megbukott. Sajnos ezen okokból kifolyólag nincsenek egyértelmű irányelvek a szabályokat vagy az orvosi ellátást illetően, amiket egy-egy gálán alkalmaznak. Sok rajongó pedig - talán joggal - fél, hogy egy komolyabb incidens a kickbox betiltását eredményezheti az országban.

kickbox-gála.jpg
Bár a kickbox Hollandia leggyorsabban növekvő sportja, az elmúlt 20 évben szinte semmi nem volt a tv-ben az amúgy küzdősport-körökben oly jól ismert sportolókról. A szomorú ebben, hogy a hollandok - hacsak nem rajongók - java része sose hallott Ramon Dekkersről, Bas Ruttenről, Ernesto Hoostról, Overeemről, Aertsről, Schiltről, Spongról és a többiekről. A lista sajnos nagyon hosszan folytatható lenne.

Ezek az emberek egytől egyik élsportolók, akiknek nagyon oda kell figyelnie az étkezésre, a napi 2-3 edzésre. Legendák, akik jó pár K-1 címet nyertek. Sajnos a sport azonban alapvetően nem erről az oldaláról ismert, nem ezen dolgok kapcsán kapott rivaldafényt. A legismertebb a leghírhedtebb - a sport "hivatalos" rosszfiúja: Badr Hari, aki a szorítón kívüli problémái miatt került nem egyszer a holland hírekbe, újságokba. Olyan rossz kép alakult ki a sportról az évek során, hogy leginkább csak akkor kap média-visszhangot, ha valami hasonló történik ahhoz, amit Badr csinál néha, vagy ha valamelyik gálán verekedés, ne adj' Isten lövöldözés van. Természetesen nem Badr miatt van egyedül így, de az mindenesetre kijelenthető, hogy sajnos semmi pozitívat nem tett az ügy és a remélt változások érdekében.

Badr_Hari.jpg

Több évnyi hallgatás után a holland kormány egy része most készül megtiltani a 16 éven aluliak küzdelmét. A rajongók abban reménykednek, hogy valamiféle támogatást, segítséget is kapnak, hogy végre létrejöjjön egy nagy szervezet, mely egységbe foglalhatná a törekvéseket, előre lendíteni a szabványosítás ügyét a fentebb említett témákban és végre letisztázott irányelveket ad, melyek az egész profi szintre emeléséhez és a sport további evolúciójához elengedhetetlenek.

Talán így lehetővé válna az is, hogy a sportolók is megkapják a megérdemelt elismerést, az ismertséget. Az egyik tán biztató lépés, hogy Amszterdam városa sport tanácsadónak választotta Marloes Coenent, köszönhetően szakértelmének, lelkesedésének és a küzdősportokkal kapcsolatos tapasztalatának.

Répa Ádám, (C) 2013 a totaldamage.hu számára

Chuck Liddell: Nem nézem meg GSP meccseit

2013.10.03. 15:30 td_axl

liddell.jpg

A korábbi félnehézsúlyú bajnok és Hall of Fame tag Chuck Liddell nem először fogalmaz meg kritikát GSP irányában. Egészen pontosan a Shields elleni bunyó óta ösztönzi csomagolt, majd kevésbé rejtett módon, hogy a kanadai bajnok szórakoztathatna is a győzelmei mellett. Ha kombinálni akarok, akkor azt mondom, hogy Dana bácsiék adják Chuck szájába a szavakat, mert hát élesben elölről nem mennek neki az aranytojást tojó Georges-nak. Liddell aktuális gondolatai az UFC 167: GSP vs Hendricks előtt:

Sokan panaszkodnak manapság pár bajnokra az UFC-nél, hogy biztonsági bunyót hoznak. Bizonyos szempontból érhető ez a hozzáállás, de én nem akarom megnézni ezeket a meccseket. GSP egy nagyszerű harcos, de nem szeretem nézni a küzdelmeit. Csak meg akarja nyerni az adott küzdelmet, annak módja már nem számít számára. Diaz ellen például csak feküdt ellenfelén majdnem az egész meccsen.

Nem tudok együtt élni azzal a gondolattal, hogy valaki négy menet dominancia után csak túlélésre hajt az ötödikben, minimálisat kockáztatva. Tudom, manapság már sok pénzről szól a történet, és GSP ebből él, a rajongók szemszögéből azonban ez...én nem nézek GSP-küzdelmet. 

Georges nagyszerű srác, ezt sokadszorra mondom. Abban bízom amúgy, hogy Hendricks kihúzza az odújából és harcra készteti őt, igen, szerintem Johny képes GSP-t háborúba vinni.

süti beállítások módosítása