Ben Henderon történelmet írhatott volna hajnalban, de Andrey Kreshkov túl sok volt neki.
Bendo fogpiszkálós mosolyát sokan szerették az UFC-ben, a könnyű- és váltósúly igazi ragadozója volt. A WEC és UFC övek önmagukért beszélnek, a Cowboy Cerrone elleni ütközetei pedig felejthetetlenek. Aztán Bendo úgy döntött, hogy az UFC-től átmegy a Bellator-ba, ezzel pedig véleményem szerint átszakított egy képzeletbeli szalagot a két szervezet között. Eddig ugyanis csak az UFC által elhasznált, levetkőzött harcosok menekülőúton mentek a Bellator-ba, Bendo azonban önszándékából váltott, ezzel is emelve a Bellator értékét a hangtalanul elégedetlenkedő UFC harcosok számára.
Szóval Bendo ma hajnalban a WEC és UFC övek után a Bellator-ban címmérkőzést vívva egészen kivételes rekordkísérlet előtt állt: előtte még senki nem tudott három patinás nyugati szervezetnél címet birtokolni. Ez azonban Bendonak sem jött össze a jóval nagyobb és éhesebb Kreshkov ellen. Egészen pontosan Bendo-nak szinte momentumai sem voltak a bajnok ellen. Andrey brutális rúgásaival aprította és lassította Bendot, testen keményen dolgozta őt, Henderson pedig valahányszor földre akarta vinni a bunyót, Koreshkov könnyedén hárította a TD-kísérleteke.
That knee, that win! @SpartanKoresh #AndStill #Bellator153 pic.twitter.com/HcFpNRJk6T
— Bellator MMA (@BellatorMMA) 2016. április 23.
Az öt menet mindegyikében volt szinte egy brutális térdes, vagy ütés, ami megrendítette Bendot, az első menetes repülő térdes mesterien rajzolt volt. A negyedik végén Bendo sarka akár a törülközőt is bedobhatta volna, de végül pontozásos, nagyon domináns győzelemmel Koreshkov maradt a bajnok.
And the very slick heel hook by #CyborgSantos for the win #Bellator153https://t.co/MHzGzY5xUC
— Bellator MMA (@BellatorMMA) 2016. április 23.
Érdekesség még, hogy a 38 éves Cyborg Santos hamvaiból visszatérve a kvázi hazai pályán bunyózó Brennan Wardot kapta el fél perc alatt egy feszítéssel. Cris Cyborg korábbi férje idén vette fel újra a ritmust közel két éves kihagyás után és 8 év után nyert ismét szubbal a küzdőtéren, ami érdekes helyre lőheti őt a Bellator váltósúlyú mezőnyében.
És ha már váltósúly, Michael "Venom" Page lehet az UFC-n kívüli egyik legérdekesebb és leginkább kedvelt váltósúlyú ász a világon. Page látványos megmozdulásai időről-időre felbukkannak a neten különböző HL videókban, hajnalban pedig lényegében az első ütésével leterítette Jeremie Hollowayt. Jeremie ezt még túlélte, de újabb bekapott ütés után menekülésében bokafeszt keresett MVP-n, aki kontrázott és lábfesszel kopogtatta Hollowayt. Venom 10-0 mérleggel nyomja immár, legközelebb júliusban láthatjuk őt a londoni Bellator gálán.
Started like this and ended with the counter toe hold @Michaelpage247 #Bellator153 pic.twitter.com/wjqnFVoKXY
— Bellator MMA (@BellatorMMA) 2016. április 23.
(VIDEO) @Michaelpage247 finishes Jeremie Holloway by submission (toehold) in the 1st round & then brings the swagger pic.twitter.com/gh5UF3j9al
— Chamatkar Sandhu (@SandhuMMA) 2016. április 23.
Utolsó kommentek