Nem sikerült jól a magyarok szereplése a Ladies Fight Night 2-n.
Tegnap este két magyar női bunyósért is szoríthattunk a lengyelországi Lódzban megrendezett Ladies Fight Night 2-n, de sajnos mindketten vereséget szenvedtek. A rutinos Vincze Lilla 63 kilogrammban küzdött, az HFC friss felfedezettje, a korábban bokszban és kick-boxban versenyző Furó Virág pedig 54 kilós súlycsoportban lépett a harctérre. Virágnak ez volt az első meccse profi MMA-ban. Mindkét magyar első menetes TKO-val kapott ki. Az eseményekről az HFC-igazgató Tánczos Gábor küldött beszámolót.
Lillának esélye nem volt. Gong után Veronica Macedo azonnal nekiment, és pusztító erejű rúgások után a földön fejezte be a mérkőzést az első menetben.
Virág nagyon kemény csatában szintén első menetben kapott ki, GNP-vel. Erősen indított állva, mire ellenfele, Weronika Zygmunt a földre terelte a a mérkőzést, ami egy jó taktikai húzásnak bizonyult. Virág szabadult karfeszítésből, hátsó fojtás kísérletből, full mountokból, de végül a mérkőzésvezető beszüntette a meccset.
Fiatal kora és kevés tapasztalata ellenére nagyon komoly és fordulatos meccsen maradt alul, mely a lengyel közönség egyik kedvence volt. A szervezők is külön gratuláltak, és figyelni fogjak az HFC-s karrierjét.
A két bunyós további lehetőségeiről Tánczos azt írta, Vincze csapata már a hazaúton jelezte felé, hogy nyártól készek egy visszavágóra, ami ősszel könnyen össze is jöhet, mert Macedo az HFC-be tart. Furónak pedig a szervezet igazgatója már az HFC 13-ra keresi az ellenfelet.
Utolsó kommentek