Február utolsó hétvégéjén rajtol az idei szezonban a GLORY sorozat, ami kezdi teljesen felváltani a régi K-1 korszakot. A Digi Sport csatornáin továbbra is figyelemmel lehet kísérni a legjobb meccseket.
A GLORY elérkezett a 27. eseményéhez ahol a 85 kg-os súlyhatár kapja a főszerepet. Ugyanis az orosz Artem Levin és a kanadai Simon Marcus ismét összecsap egy visszavágó keretein belül a GLORY bajnoki címért (előző meccsük döntetlen lett – a szerk.) valamint 4-es tornát is rendeznek ezen az estén, ugyanebben a súlykategóriában. És ha nem lett volna még elég, egy újabb 85-kg-os meccs: Joe Schilling megkezdi a 2016-os szezont! Ő ugye az amerikai nép kedvence ebben a kategóriában. Márpedig minden USA bunyós fontos a GLORY-nak, akik a Spike TV- helyett idén az ESPN csatornával dolgoznak együtt. A televíziós programba bekerül még egy pehelysúlyú azaz 65 kg-os mérőzés is, ahol az amerikai Vannostrand mérkőzik majd egy grúz bunyóssal.
A GLORY szervezet, mikor elindult, megbolygatta a sportágat azzal, hogy nem csak a nehézsúlyra fókuszál. Igaz, elődje, az It’s Showtime is ezt az utat járta. A GLORY-ban 65, 70, 77,5 85, 95 valamint +95 kg-ban rendezik a mérkőzéseket. Azaz hat súlycsoport lett kialakítva ennél a szervezetnél. A március 12-i, 28. gálán majd súlyosabb pofonokat is láthatunk (Verhoeven címmérkőzés), és Európa lesz ismét a helyszín, hiszen Chicago után Párizsba érkezik a szervezet. A magyar Digi Sport csatornán ebben az évben is Karacs Attila és Perutek János tolmácsolja majd nekünk a történteket.
A Glory 27: Chicago-t a Digi Sport 1 élőben, szombat hajnali négy órától közvetíti. A gála ismétlését ugyanaznap 22:10 perces kezdettel a Digi Sport 3 adja, majd a felvétel visszatér a Digi Sport 1-re, ahol a csatorna vasárnap 10:15-ös kezdéssel ismét műsorára tűzi.
forrás: Perutek János
Utolsó kommentek