A betont öklű oroszt továbbra sem érdekli Pascal hazai pályája.
Egy félnehézsúlyú veretlen halálosztó Sergey Kovalev, aki nehézsúlyú ütőerővel osztogatja a kombóit, az ellenfelek meg darabjaikra hullanak előtte a ringben. Sergey vállain ott pihennek a IBF, WBA és WBO címek, Stevenson ellen a WBC öv a szokásos HBO vs Showtime farokméregetés miatt nem lehetett eddig terítéken, addig is másodjára próbálkozik Jean Pascal, hogy leakassza ezeket az öveket. Tavaly márciusban már egyszer TKO-val Kovalev pihentette a sokak által mocskosul idegesítőnek tartott arcművészt, Pascal meg csapatot váltva ezúttal Roach mesterrel megy neki az orosznak. Roach szerint Pascal a kötelekhez szorulva olyan, mint Roy Jones Jr., mit olyan, jobb nála, már a bal kezének használatát is megtanította neki és így már le tudja győzni Sergeyt. Ezt persze a sajtónak mondta, hogy önbizalmat pumpáljon védencébe, ami - elnézve a mérlegelést - sikerült is neki.
Szerintem Kovalev ellen azonban egy pontos kontrabunyós kéne, Pascal ellen ha be is szedett pár ütést tavaly, másodjára nyugodtabb lesz az erőviszonyokat immár ismerve. És bakker arról a Pascal-ról beszélünk, akit eddig B-Hop és Froch kapott csak el, pár éve pedig még Erdei Zsolti ellen reméltük látni. Jöhet akkor kb. 04.00-től a meccs, a TD|LIVE csoportunkban meg a stream hozzá.
Utolsó kommentek