Komolyan megsérült Jiao Fukai lába, nem tudta folytatni a küzdelmet a Doktor ellen.
Kína idén is folytatja a kick-box hatalomátvételt: 2014 végén Buakaw Banchameket csábították el olyan sikeresen, hogy a thai bunyós azóta sem verekedett máshol, most pedig úgy tűnik, a sportág másik óriása, Giorgio Petrosyan is visszatérő vendég lesz náluk. A Doktor tavaly nyáron, kiütéses győzelemmel mutatkozott be a távol-keleti országban – tegnapi bunyója viszont nem sikerült ilyen dicsőségesre.
Petrosyan a Wu Lin Feng gáláján verekedett meg a hazai Jiao Fukai-jal, és a mérkőzésnek az vetett véget, hogy a kínai sarok bedobta a törölközőt – de nem azért, mert az örmény-olasz védekezésre képtelenné verte ellenfelét, hanem mert Fukai olyan komoly lábsérülést szenvedett, hogy már csak bicegni tudott, harcolni egyáltalán nem.
Kár érte, mert az első menetben agresszívan támadott a kínai, és többször is kemény pofonokkal találta el Petrosyant. Az Internet Őrzőinek hála, sajnos egyelőre nem tudni pontosan, mi történt: a meccs felvételét rekordsebességgel gyalulták le a YouTuberól, az egyetlen videó, amit találtam, az alábbi Facebook-poszt, itt azonban kulcsmomentumok hiányoznak. Az első menet vége után rögtön azzal folytatódik a felvétel, hogy Fukai a földön fetreng, és edzői próbálják a lábát nyújtani. Valamennyire összerakják, és jön a második felvonás, itt viszont már esélye sincs a mobilitását vesztett kínainak, Petrosyan szétszedi. A menet végén még egy durva leütést is kioszt az olasz, ami „élőben” szintén nincs meg – a visszajátszásból látszik, hogy egy kemény térdes volt, gyomorszájba. A harmadik menet már csak addig tart, amíg a kínai sarok be nem hajítja a törölközőt, Fukai pedig kibiceg a ringből, szemlátomást nagyon szenvedve.
Jiao Fukai vs Giorgio PetrosyanWu Lin Feng 2016
Posted by Kevin Pinas on Saturday, January 23, 2016
Egy ilyen meccsből – és meccsfelvételből – sok újat nem tudunk meg, de legalább azt is beírhatjuk a naplóba, hogy Petrosyannak is elkezdődött 2016.
Utolsó kommentek