Totaldamage

Az örök kérdésről visszatérő író-olvasónk, Sándor elmélkedik – és emlékezik.

Melyik srác ne akarna izmos és erős lenni, Arnold ”Kommandó” című filmje után? Ki ne szeretett volna egy Bruce Lee szerep megnézése után olyan gyors lenni, mint a nagy harcos? Gyorsak legyünk vagy erősek? Ötvenes karok vagy kozmikus sebességű bal csapott? Kétszáz kilós guggolás, akkora seggel, mint Winnetou lovának van, vagy egy elegáns, laza csípővel útnak indított usiro mavasi geri? Nehéz kérdés, nehéz döntés, és még nehezebb kivitelezés.

Minden kezdet nehéz, de lelkesedésünknek hála, utána már úgy megy minden, mint a karikacsapás. Csenevészként, vagy épp kissé zsírral fedetten legfeljebb a tesiórák gimnasztikai gyakorlataitól „edzetten” sokan döntöttük el: erős emberek leszünk. Volt, aki a „badi” termekben kötött ki, és volt, ki a dojókban. De mindkettő irigyelte valamiért a másik csoportot. A karatés, vagy az állandóan visszafogyasztó bunyós a negyvenes karú, száz kilót kinyomó testépítőt, a gyúrósok pedig a jó mozgású küzdősportolókat.

Gyerekként az izomtömegeket felhalmozó férfiakat istenítettem. Olyanná akartam válni, mint ők. Le akartam nyűgözni a társaimat mellizmaim mozgatásával, daliás termetemmel, miközben a nők utánam vizelnek, de legalábbis elismerő pillantásokat vetnek felém. Plakátfiús arcom hiánya ellenére, többé-kevésbé ezek sikerültek is, kivéve a vizelést… Az kis híján nekem sikerült, mikor katonaságnál egy nálam húsz kilóval könnyebb karatés baka viccből, surranó spiccel vesén rúgott, majd ezek után vigyorogva elmenekült előlem. Akkor éreztem át, milyen kemény betegség az inkontinencia…

Hát, akkor Arnoldot most hanyagoljuk egy kicsit és jöhet Bruce Lee! Bár akkor már ezt a szerepkört S. Segal és J.C. Van Damme vette át a mozik vásznain, J. Chan-nel karöltve. Tong Po/én mindig azt hittem „Tompó”/, és a Eurosport holland thai bokszgálái a kilencvenes évek elején már megmutatták, hogy melyik harcmodor a favorit az MMA felbukkanása előtti időszakban - bár ezt Növényi Norbi bácsi már megpendítette, miután a birkóban nyert olimpiai bajnoki cím után hozzá harcolt kick-box világbajnoki és világkupa címet is. A ZDF csatorna már akkor adta a K.O. tévé mostanában játszott klasszikusait, Oscar de la Hoya szinte tinédzserként harcolta profi meccseit, Herbie Hide-ról már akkor tudtam, hogy üveg álla van, C. Eubank óriási csatákat vívott Nigel Bennel, majd rokkantra verte szegény Watsont, és én még alig múltam húsz éves! Tysonról csak olvasni lehetett, gondolom, a PPV-k miatt.

Ó, ha már akkor lett volna internet! De motiváció enélkül is volt. Küzdeni kell! Az ilyesfajta, fiús játékokat kedvelő társakban nem volt hiány, úgyhogy szerelembe estem, de most nem a lányokkal, hanem a harccal, a kihívásokkal, a technikákkal és a győzelem édes ízével. (Becsszóra! Volt ilyen is!) Egy viszont biztos: magas fokú és állandó aerob megterhelésnek kitéve még kiváló – diétás – táplálkozás mellett sem lehet normális mennyiségű izmot magunkra pakolni, sőt, még az addig megszerzett tömegünk fenntartása is veszélynek lesz kitéve. Ezt úgy láttam, hogy sok küzdősportos srác koksszal próbálta megoldani, de ez nem lehet megoldás.

Egyértelműen szakaszokra kell osztanunk céljaink. Meg kell határozni, mit is akarunk épp elérni: tömeget vagy gyorsaságot. (Tudom, vannak sportágak, ahol mindkettő egyszerre van jelen, pl. a nehézatlétáknál, vagy a TD által oktalanul mellőzött szupersztároknál, a szumósoknál) Százötven kilós fekvenyomást, kétmázsás guggolást, pattintott bal- vagy gumiként nyúló, hátsó kezes egyenest, esetleg szívem csücskét, a köríves fejrúgást? Ezeket a periódusokat egészen addig ismételhetjük - persze egyiket sem mellőzve teljesen! - amíg a genetikánk, természetes úton izmot enged építeni testünkre. Onnantól már könnyebb dolgunk lesz, hiszen csak a szinten tartásra kell ügyelnünk, sportág, műkedvelő amatőr vagy versenyzőspecifikusan, minden mehet vegyesen. Tehát a feltett kérdésemre a válaszom: „Badizás vs. Saolin kung-fu?” Mindkettőre szükségünk van, így döntetlen!

K.S.