Belehalt a fogyasztásba egy fiatal bunyós.
A ONE Championship, 21 éves légsúlyú harcosa, fogyasztás közben rosszul lett, majd a kórházba szállítást követően elhunyt. Yan Jian Bing a tervek szerint a szervezet 35., ONE: SPIRIT OF CHAMPIONS elnevezésű gáláján küzdött volna meg Geje Eustaquioval. A mérkőzésre, azonban már sosem kerül sor. Még a mérlegelés előtt a hivatalos szervek kihúzták a párosítást a fight cardról, mivel a kínai bunyós nagyon rosszul érezte magát.
Bing 5-0-ás profi MMA rekordot bunyózott össze magának, amikor is júniusban megosztott pontozással elszenvedte élete első vereségét a profik közt. Ezt a csorbát szerette volna kiköszörülni. Ellenfele, a filippínó Geje Eustaquio a Facebookon számolt be elsőként az esetről.
... az ellenfelemnek nem sikerült hoznia a kívánt súlyt. Sürgősen kórházba kellett szállítani kiszáradás és feltételezhető hőguta miatt.
– fogyasztás során sok harcos igyekszik folyadék megvonással és szaunázással megszabadulni a kilóktól. Ezeket pedig a mérlegesés után a sok esetben intravénás infúzió bekötésével szedik vissza, és töltődnek fel a mérkőzésre. De a fenti módszer mellett rengetegegyéb mód is van rá, hogyan hozzák a súlyukat a versenyzők.
Victor Chui az One Championship elnöke nem sokkal a fenti bejegyzést követően, szintén a Facebookon közölte, hogy sajnálatos módon Yan Jian Bing eltávozott az élők sorából. A családot támogatásáról biztosította, de Bing halálának pontos okáról nem tudott bővebb információkkal szolgálni.
A szervezet azóta napvilágot látott hivatalos közleménye szerint Yan Jian Bing halálának oka kardiopulmonáris elégtelenség, halálának pontos ideje 2015. december 11. 12 óra 6 perc. A szervezet kéri és köszöni a rajongók támogatását, imáit és tapintatát. Biztosítják a családot arról, hogy segíteni fogják őket a bajban.
A megfelelő súlycsoport kiválasztása komoly súllyal esik a latba a küzdősportokat illetően. Ennek köszönhetően sokan képesek nagyon sok súlyt, rövid idő alatt leadni, aminek néha nem várt következményei is vannak. A múltban már sajnálatos módon történtek hasonlóan tragikus esetek és például a birkózás terén az Egyesült Államokban komoly szabályozásokat vezettek be.
Jelenleg az MMA területén nincsenek ilyen szabályok, így a sportolókra, edzőkre van bízva, hogy ki mekkora súlyvesztést tart kivitelezhetőnek a kívánt súlycsoport eléréséhez. Dolgoznak azonban már a megoldáson a kevert harcművészetekben is, néhány hónapja Arkansas és Kalifornia állam kísérleti jelleggel ésszerű korlátok közé szorította a fogyasztásokat.
A Totaldamagenél reméljük, hogy az eset után az illetékesek jobban odafigyelnek a harcosok egészségi állapotára!
Yang Jian Bing, nyugodj békében!
Utolsó kommentek