Totaldamage

Ha azt mondjuk, hogy a UFC nem promózta agyon a ma hajnali gálát, akkor még finoman fogalmazunk. Az utóbbi időben ezekből a rendezvényekből szoktak kerekedni a legnagyobb bulik, de ez a Fight Night – az idei év szép hagyományaira fittyet hányva – agyonhallgatottsága ellenére sem sikerült valami izgalmasra. Az eleje jobb volt, mint a vége – mondjuk, mi maradt meg belőle, a fő attrakcióval kezdve, és onnan lépdelve hátrafelé, hogy jobb szájízzel fejezzük be a dolgot. 

A hülyeség elnyeri méltó büntetését

OSP, dúúd, ez mégis mire volt jó? Saint Preux nagy reményekkel és ébredező hájppal érkezett a Glover Teixeira elleni főmeccsére, de győzelem helyett inkább úgy döntött, baszik az egészre, és egy valójában elkerülhető vereséggel ajándékozta meg hazai szurkolótáborát.

Mindenki tudja, hogy Teixeira nagyütő, és bár az utóbbi időszakban KO-i miatt ez háttérbe szorult, fekete öves jitsus. OSP a földön tapasztalatlan, viszont ő is nagyütő. És mit tesz, miután sikeresen megfogta a brazilt állva? Slampos rúgásokat ereszt meg → Glover leviszi → ott feladja a hátát → tekerjük előre a szalagot és játsszuk le újra. Jézusom.

Annyit mindenképp az amerikai javára kell írni, hogy több öngyilkos, hátfeladós manőverből is bravúrosan kijött, de addig-addig tekerte vissza a szalagot és nyomta meg a playt újra, amíg a harmadik menetben egyszer csak ott maradt a nyaka egy hátsó fojtásra, amiben meg inkább elaludt, mint sem kopogott volna a nézőtérről figyelő családja előtt. Glover nyert.

A pozitívumok OSP számára? Utolsó két meccsén gyors KO-győzelmei miatt nem sokat láttunk az ex-amerikaifocistából, most, a hosszabb játékidő miatt annyi legalább lejött, hogy mozgáskoordinációban javult valamelyest – már nem fest úgy, mint egy botladozó, újszülött okapi, mint tette azt egy évvel ezelőtt, a Ryan Bader elleni meccsén. Ennyi oka van a boldogságra.

Győzelmével Teixeira megállította a csúszását az egyre veszélyesebben festő vereséglejtőn, és két év szünet után újra magasba lendült a karja. Nyilván egyből bekarmolta a bajnok Daniel Cormiert, de jó érzéssel én még a közeljövőben nem zavarnám be címmeccsre – bár, ha a félnehéz állapotát nézzük, lehet, hogy elkerülhetetlen lesz. OSP meg verheti a fejét a falba: ő lehetett volna a friss arc a bajnoki öv előszobájában, de inkább lemondott róla.

Szemüveget a pontozóbírónak!

Michael Johnsontól elvettek egy győzelmet. Menace és Beneil Dariush nagyon pörgős és technikás, de kevésbé emlékezetes meccset hozott, ahol az amerikai remek láb- és kézmunkát bemutatva végig kontrollálta a bunyót, tartotta a távot és semlegesítette az iráni levitel-kísérleteit, plusz volt egy leütése (vagy hát ízlés szerint: majdnem-leütése) is.

Persze a mérkőzés szoros volt, Dariush állta a sarat, szép repülő térdesekkel sokszor eltalálta Johnson fedetlenül hagyott állát, majd az utolsó menetben ő is rákapcsolt, és a busz után való loholás helyett egyenrangú partnerként pörgött a sebességmániás Menace-szel. És igen, talált a jabjeivel, de hogy ez elég lett volna a megosztott pontozásos győzelméhez, azt leginkább csak a bírók gondolták így.

De ez van – egy legitim majdnemkihívó ezzel visszább csúszott a rangsorban, egy legitim majdnem-majdnemkihívó meg előrébb araszolt a kárára. 

Kihívó a túrót

Sara McMann a gála előtt azt nyilatkozta, hogy ő az a nő, aki letaszítja a trónról Ronda Rouseyt – de hát a nagy francokat. Sokat vártam tőle, amikor veretlenül, olimpiai ezüstérmes birkózóként a szervezethez érkezett, de és egyáltalán nem mondtam le róla a Ronda-vereség után (a messze-a-legjobbtól nem szégyen). Csak hát aztán alig bírt kiizzadni egy megosztott pontozásos győzelmet Lauren Murphy (!) ellen, majd Miesha Tate megverte a földön, ahol neki kellene lennie az abszolút ásznak, és most Amanda Nunes, ez a – hozzá képest tapasztalatlan – lány úgy leütötte és lefojtotta, mint a büdösszart. Legitim kihívó a nagy túrót.

Nunes ügyes: a nők mezőnyében még ritkán látható módon tökjó a lábmunkája és a kezei is klasszak – ez pl. Ronda Rouseyról csak az edzőtermi videókon mondható el, élesben nem. Nunes tudta, mi a dolga: talpon maradni és ütni, így pontosan ezt is csinálta, elkörzött a grappler elől és büntette, aki egyrészt fejjel vezette a támadásait, másrészt sokszor csak nyomozta a brazilt, aki „az előbb még ott volt.” McMann így is elkapta Nunest kétszer, és az már inkább a volt olimpikon bénázását mutatja, hogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Szóval leütés és hátsó fojtás lett a vége, Nunesre pedig figyeljünk oda, mert sokat fejlődött – remélem, marad a tendencia. Ahogy azt is remélem, hogy nem hajtják túl hamar bele egy címmeccsbe, de sajnos ennek a veszélye a női 135 fontos mezőny kiürülése (= Rousey mindenkit agyonver) miatt nagyon is fenn áll. Sara McMann meg óriási csalódás.

Az est igazi fénypontja

Ki hallott már Scott Holtzmanról? Én nem, de most a szobám falára karcoltam a nevét. A frissen igazolt könnyűsúlyú Benson Henderson edzőtársa, és meg is látszik rajta: nem a stílusán, a minőségén. Oké, lehet mondani, hogy Anthony Christodoulou nevetség tárgya, nem pedig akadály (így is van), de az már egy ilyen kevés ellenállást bemutató bunyós ellen is lejött, hogy Holtzman baromi felkészült és izgalmas stílusú harcos. Kiváló a lábmunkája és fejmozgása, agresszív, robbanékony, klincsben könyörtelenül könyököl, térdel és a forduló technikák szerelmese.

Igazi bemutató meccsé varázsolta a UFC-s debütjét, öröm volt nézni minden megmozdulását. A harmadik menetben végezte a ki a görögöt hátsó fojtással, miután a bunyó minden elemében hülyére verte. Nyilván kellenek neki erősebb ellenfelek, hogy megtudjuk, valójában mennyire pengés harcos, de a látottak alapján én már most egy Paul Felder elleni tornádó-parádéról kezdtem el fantáziálni. Holtzman izgalmas bunyós, a gála legemlékezetesebbjét alkotta. És mindezt a legelső ültető meccsen.

A resztli

A maradékból emlékezetes volt Ray Borg és Geane Herrera pörgős gurulómeccse, meg a Holtzman melletti két másik Fight Pass ültető egy villámgyors és atomparaszt kiütéssel (Jonathan Wilson vs. Chris Dempsey), meg egy remek háromszögből továbbszőtt karfeszítéssel (Marlon Vera vs. Roman Salazar).

A többi meccs nézhető volt, de a gála nem aranybetűkkel fog bekerülni a 2015-ös MMA kalendárium lapjaira.

A UFC Fight Night 73 teljes eredménysora:

Glover Teixeira def. Ovince Saint Preux szubmissiön (hátsó fojtás) R3 3:10
Beneil Dariush def. Michael Johnson megosztott pontozás (29–28, 28–29, 29–28) 
Derek Brunson def. Sam Alvey TKO (ütések) R1 2:19
Jared Rosholt def. Timothy Johnson egyhangú pontozás (29–28, 29–28, 29–28) 
Amanda Nunes def. Sara McMann szubmissiön (hátsó fojtás) R1 2:53
Ray Borg def. Geane Herrera egyhangú pontozás (30–27, 30–27, 30–27) 

Uriah Hall def. Oluwale Bamgbose TKO (ütések) R1 2:32
Chris Camozzi def. Tom Watson egyhangú pontozás (29–27, 30–26, 29–27)
Dustin Ortiz def. Willie Gates TKO (könyökösök és ütések) R3 2:58
Frankie Saenz def. Sirwan Kakai megosztott pontozás (28–29, 30–27, 30–27) 

Jonathan Wilson def. Chris Dempsey KO (ütések) R1 0:50
Marlon Vera def. Roman Salazar szubmissiön (háromszögből karfeszítés) R2 2:15
Scott Holtzman def. Anthony Christodoulou szubmissiön (hátsó fojtás) R3 2:40