És csakúgy, mint legutóbb, ezúttal is Brazília lesz a helyszín, ami újra okozhat némi gondot Hendo-nak.
Az UFC 190-t követő sajtótájékoztatón jelentette be Dana, hogy a november 7-ikén megrendezésre kerül UFC Fight Night főmeccsét Vitor Belfort és Dan Henderson vívja majd. Ezt a párosítás immáron harmadjára láthatjuk, a harcosok pedig döntetlenre állnak egymás ellen. Kettejük 2006-os összecsapását Henderson nyerte pontozással, legutóbb azonban Belfort szája görbülhetett mosolyra, hisz az első menetben elintézte a korábbi Pride FC és Strikeforce bajnokot. Igen, lehet mondani, hogy az még a TRT kúrát folytató Vitor volt, de a „Fenomén” nem mozgott rosszul Weidman ellen sem, bár azért belefutott a bajnok ütéseibe, az egy másfajta Vitor volt.
Belfort közel a 40-hez még bízik abban, hogy bajnok lehet az UFC-ben, néhány napja még arról beszélt jókedvűen egy interjúban, hogy talán 170 fontban is megkísérli az öv megszerzését. Dan már átlépte a negyedik x-et, de legutóbbi teljesítményén ez egyáltalán nem látszott, hisz mindössze 28 mp kellett neki, hogy matracra üsse Tim Boetsch-ot. Elhiszem én, hogy a mai napig érdekesek a Pride FC legendás visszavágói, de ennyire azért talán nem kellene erőltetni a dolgokat. Mindenesetre egy kiütéses vereség akár a visszavonulást is elindíthat.
H.Ákos
Nyári csendélet.Keresd a cuccainkat a webstore-on: TDMGSTORE.COMSummertime still life.Check out our goods in the webstore: TDMGSTORE.COM
Posted by TDMG on 2015. augusztus 1.
Utolsó kommentek