Khabib szerint igen.
A héten felrobbant az internet MMA-sabbik fele: Fedor Emelianenko bejelentette visszatérését. Az első döbbenetet a legtöbben ujjongásba fojtották, de vannak bőven olyan hangok is, akik szerint az orosz fenoménnek 38 évesen nem kéne már kísértenie a sorsot.
A két véglet között az arany középutat képviseli a Legnagyobb egyik legnagyobb rajongója, a UFC veretlen könnyűsúlyú szambómestere, Khabib Nurmagomedov. Nurmy is tapsikol: ő már konkrét bosszúhadjáratot vizionál Emelianenkónak, hiszen mindhárom strikeforceos legyőzője elérhető közelségben van.
Fedor meccsein nőttem fel, és nagyon is szeretném, ha visszatérne – de ne a Bellatorba, hanem a UFC-be. Minden ember, akitől csak kikapott, ebben a szervezetben van.
Kezdésnek leszervezhetnének neki egy visszavágót Bigfoot ellen – ez jó visszatérő meccs lenne. Aztán izgalmas lenne, ha a UFC első orosz kirándulásán Fedor lenne a fő attrakció Dan Hendersonnal. És végül egy bunyó Werdummel az övért, ha még akkor is ő a bajnok. Azok, akik valóban figyelik az MMA-t, tudják, hogy mindezt teljesen reális eshetőség.
Khabib ugyanakkor nem csak lelkes, józanul is látja a dolgokat, és óvatosságra inti kedvencét.
Remélem, Fedor belátja, hogy az MMA nagyon sokat változott. Minden esetre jó egészséget és sok szerencsét kívánok neki.
Fedor visszatérő meccséről még nincsenek információk, ahogy egyelőre az aláírásáért versengő szervezetek közt sem született még meg a nyertes.
Júliusban érkezik a TDMG, Magyarország első küzdősport és lifestyle ruhamárkája! Like-ot neki!
Utolsó kommentek