TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|JITSU: Joey Bozik megindító története

2015.03.05. 20:43 td_Emree

method_get_s_joey-bozik.jpg

Joey Bozik neve elsőre talán nem sokaknak mond bármit is. Amerikai veterán, két gyermek apja, aki nemrég kezdett el ismerkedni a brazil jiu jtsuval. Miért írok róla mégis? Nos, Joey Bozik iraki szolgálata során elvesztette mindkét lábát és jobb karját, miután egy bomba robbant a Humveeje alatt. A fizikai felépülése 18 hónapot vett igénybe.

 

Egy ilyen trauma után a legtöbb ember joggal hagyná el magát. Joey azonban - ki tudja honnan merítette hozzá az erőt – folytatta életét új célokat keresve. Feleségével, Jaymevel családot alapítottak - két kisgyermek édesapja - emellett a sportokra is maradt ideje. Eleinte a szörfözés és a golfozás vonzották, majd megismerkedett a brazil jiu jitsuval. Joey kislányát vitte el egy edzésre a texasi McKinneyben lévő Tier 1 edzőterembe, ahol találkozott későbbi mesterével, a szintén veterán Alan Shebaroval.

Alan megkérdezte, hogy érdekelne-e az önvédelem és a BJJ. Csak annyira, hogy megvédjem a családomat – válaszoltam.

Az első edzések elég kemények voltak, amit csak tetézett Joey sérülése.

Senki hasonlóval sem edzettem még. Mondtam neki, hogy ha türelmes lesz velem, akkor én is türelmes leszek vele

– emlékszik vissza Shebaro mester.

Joey Bozik maradt és folytatta az edzéseket. Mára annyira jól megy neki, hogy versenyeken is indul. Mindenkivel hajlandó összemérni a tudását, jöjjön bárhonnan. Itt éppen egy bokafeszítést mutat be:

Felesége, így emlékszik vissza első versenyére:

Hihetetlen volt. Az egyik leginspirálóbb pillanat, amit valaha láttam.

Joey nem titkolja, azért edz olyan keményen, hogy így adjon a gyermekeinek és másoknak reményt.

Ne vond ki magad valamiből, még mielőtt ki nem próbálod! Soha ne add fel! Mindig lesz esély a sikerre, ha hajlandó vagy megpróbálni!

- foglalta össze filozófiáját Joey Bozik.

Láttunk már sok motivációs videót, de úgy gondolom, a legmotiválóbb történetek az élet írja. És mi más lehetne ez a történet, ha nem az egyik leginspirálóbb, amit valaha láttatok? Joey az élő példája annak, milyen sokat kaphat egy ember a sporttól és milyen sokat adhat másoknak általa. Itt van egy hosszabb interjú Joey-val. Ha megnéztétek nyomás edzeni és legközelebb eszetekbe se jusson nyavalyogni és kifogásokat keresni!

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr937243679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása