Mérföldkő a hazai szövetség és a Sambo sport történetében. Az első strand sambo bajnokságot a világon a Magyar Sambo Szakszövetség szervezte szeptember 6-án Csopakon! Az esemény Csopak település nyárbúcsúztató „Heppiend” fesztiváljában kapott helyet a programban, melyen négy hazai klub harcosai képviseltették magukat. Sokan sérülés, vagy laktanyai akadályoztatás miatt nem tudtak részt venni a versenyen, de így sem szenvedett hiányt a közönség. A programban junior sport sambo, felnőtt sport & combat sambo is helyet kapott. A versenyzőkön látszott, hogy nincsenek hozzászokva a homokpályához, de a színvonalon ez nem látszott. Tapasztalatszerzésnek, szintfelmérésnek kiváló volt ez a rendezvény és ezúton is köszönjük a megjelent harcosoknak! Papp Imre, a szövetség elnöke egyértelműen sikeresnek ítélte a rendezvényt és eredményes felkészülést kívánt az elkövetkezendő kihívásokra. A jövő évben a hazai szervezet már nemzetköziként szeretné megrendezni a Beach Sambo Challenge-t és ha a FIAS-tól és a Magyar Olimpiai Bizottságtól pozitív visszajelzést és támogatást kap, szívesen megrendezné az első strand sambo Világbajnokságot Magyarországon.
A rendezvényen részt vett klubok:
Imperial Muay thai & Sambo SE
Gyárvárosi sportcentrum SE, Győr
Honvéd Zrínyi SE, Sambo Szakosztály
Fehérszarvas SE, Tamási
Utolsó kommentek