A korábban megkezdett visszaszámlálásunk következő alanya, Jake Shields. Ha társaságban szóba kerül az a bunyós, akit mindenképp látnod kell küzdeni, akkor az ő neve valószínűleg nem sok ember listáján fog megjelenni. Ez, viszont nem változtat azon a tényen, hogy Jake Shield taktikája elég jól működött az eddigi 38 meccses prof karrierje során. Még, ha egyesek szerint el lehet aludni a meccsein.
Shields mire megkapta a lehetőséget az UFC-nél a bemutatkozásra egy 15 meccses győzelmi sorozatot épített fel 2005 és 2010 között. Ezeket a sikereket nem holmi jelentéktelen szervezetek emberei ellen szedte össze, hanem olyan profi bunyósokat győzött le, mint Dave Menne, Yushin Okami, Carlos Condit, Mike Pyle, Paul Daley, Jason Miller és Dan Henderson. Elég meggyőző lista, nem?
A 2010-es bemutatkozására az Octagonban már úgy került sor, hogy bajnoki címet szerzett a Shooto, EliteXC és a Strikeforce szervezeteknél. Az UFC-nél Martin Kampmann ellen mutatkozott be sikerrel, megosztott pontozással győzött. Ezzel meg is kapta a lehetőséget, hogy a szervezet váltósúlyú bajnoka, Georges St. Pierre ellen küzdhessen. Azonban, ahogy sokak előtte és utána, Shield is elbukott GSP ellen.
Azóta Shields mindig ott lebegett az UFC váltósúlyának top 10-ében. Mindenki számára veszélyt jelentve, akit az útjába sodort a balsors, vagy az UFC mérkőzésszervezője Joe Silva. Sikerült is behúznia több győzelmet is, gondoljunk Demian Maia és Tyron Woodley nevére. Azonban kiütközött kevésbé nézőbarát stílusa. Ennek következményeként repült is a szervezettől miután legutóbb kikapott Hector Lombard ellen. Áprilisban aláírt egy több meccses szerződést a WSOF szervezetnél.
Utolsó kommentek