TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

World Series Of Fighting 9: Carl vs Palhares beharangozó

2014.03.27. 20:10 td_hriczuakos

wsof9.0_cinema_1050.0.jpg

Kihasználva, hogy a hétvégén szünetet tart az UFC, Sefo és csapata lehozzák 9.-ik gálájukat, méghozzá Las Vegas-ban, és nem is akármilyen nevekkel. Az est főmérkőzésén a WSOF váltósúlyú bajnoka, Steve Carl teszi kockára az övét, méghozzá nem ismeretlen ellenféllel szemben, hiszen az UFC veterán, Rousimar Palhares várja majd a ketrecben.

Palhares-vs-Miller-UFC-134.jpg

Palhares-nek nem kellett sok, hogy címmeccset kapjon, gyakorlatilag azonnal megkapta a lehetőséget, amint repült Dana-éktól. Carl fintorgott is egy kicsit, szerette volna, ha Rousimar előtte komoly doppingteszteken megy át, mely be is következik majd. Palhares szépen gyűjtötte a vitrinbe ellenfelei lábait, így meglepő lenne, ha nem menne lábfeszítésre Carl ellen, azonban a bajnok is otthonosan mozog a földön, hisz 21 győzelméből 16-ot szubbal fejezett be. Steve egyébként Josh Burkman-t altatta el legutóbb a 4.-ik menetben egy háromszög fojtással, így az ő derekára került a díszes öv, mellyel a WSOF első váltósúlyú bajnokának mondhatja magát.

Yushin-Okami.jpg

Szintén ezen a gálán mutatkozik be a még mindig TOP 10-es japán Yushin Okami is, aki a bolgár Svetlozar Savov ellen találkozik középsúlyban. Okami egy címmeccsig is elvitte az UFC-ben Anderson Silva ellen, azonban a brazil végül kicsapta őt a 2.-ik menetben. Okami a Jacaré elleni veresége után repült az UFC-ből, mely kissé meglepetés volt annak fényében, hogy 3 meccses győzelmi sorozattal érkezett a Souza elleni meccsre, bár nem mindegyik mérkőzése volt látványos, olykor unalmas, biztonsági bunyókat hozott. A bolgár Savov-nak alighanem élete lehetősége lesz ez, egy Yushin elleni győzelemmel felhívhatná magára a figyelmet.

burkman2450.0_standard_709.0_crop_exact.jpg

Az est másik főmérkőzésén jön majd Josh Burkman, aki Tyler Stinson ellen feledtetné legutóbbi vereségét. Burkman szépen köszöntötte Fitch-et a szervezetnél, és Carl ellen is szépen tartotta magát, végül azonban vereséget szenvedett. Ha győz Stinson ellen, akár ismét találkozhat Fitch-el, kettejük találkozója pedig könnyen lehet, hogy kihívói pozícióért megy majd. Stinson pedig várakozó állásponton van, hiszen ha Palhares mégis megbukik egy teszten, akkor ő veszi át a helyét a főmeccsen, tehát van miért izgulnia. Jó kis gála lesz ez, tele ismerős arcokkal, izgalmas párosításokkal, és remélhetőleg olyan meccsekkel, melyekre sokáig emlékezni fogunk.

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr675881374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása