Régóta rebesgetik már házon belül, hogy összeeresztik Aldo-t és Pettis-t, ezzel létrehozván egy szupermeccset, melyről anno a GSP vs. Silva vagy a Silva vs. Jones párosítások kapcsán lehetett beszélni. Az viszont annyira nem tiszta, hogy melyik súlycsoportban találkoznának a felek, ugyanis alighanem valakinek hátra kellene hagynia címét, ha mégis elvállalja a meccset, mely értelemszerűen nagy kockázattal jár mindkét fél számára. Amíg Pettis következő kihívója megvan Melendez személyében, addig Aldo esetében marad a találgatás, hogy Chad Mendes ellen megy-e ismét. Aldo gondolatai:
„Pettis sokat beszél, de keveset harcol. Folyton azt hangoztatja a médiában, hogy bármelyik súlycsoportban kiáll ellenem, mert ő is tudja, hogyha ez a meccs megtörténik, akkor az UFC azt akarja, hogy én hagyjam hátra az övemet. Szerintem azonban veszíteni fog Melendez ellen, így kicsit visszább kell majd vennie, és végül a közös meccsünknek is annyi lesz. Jelen pillanatban az a terv, hogy maradok pehelysúlyban, és megvédem az övemet, akárhányszor csak kell, hisz Pettis úgyis a TUF-ban lesz érdekelt. Nekem meg lesz addig időm, amíg ott zajlanak a felvételek, szóval most várok még egy ideig, aztán meglátom, mi lesz.”
H.Ákos
Utolsó kommentek