Az év utolsó UFC gáláján nem is lehetne más a főmérkőzés, mint a nyár, és az idei év egyik, ha nem a legnagyobb meglepetésének visszavágója Anderson Silva és Chris Weidman között. Amíg Silva uralkodása idején kevés lehetséges kihívójelöltről beszélhettünk, addig az utóbbi időben ez a szám jócskán megnőtt. Elég csak Belfort-ra, vagy a nemrégiben középsúlyba fogyasztó Machida-ra gondolni, de itt van még Mousasi, vagy éppen Jacaré Souza is (sőt, elképzelhető, hogy Shogun is súlycsoportot vált). Az szinte biztosra vehető, hogy amennyiben Anderson visszanyeri a bajnoki címet, ismételten megcsappan a kihívók száma, hiszen a fentebb említett brazil harcosok aligha fognak Silva ellen küzdeni. Weidman győzelme esetén viszont mehet tovább a körforgás, aminek egyik győztese Jacaré Souza lehet, aki így nyilatkozott egy Chris elleni esetleges mérkőzésről:
„Az én stílusom tökéletes ahhoz, hogy bárkit legyőzzek, beleértve Weidman-t is. Sok ember nem hisz még a képességeimben, de nekem jól van ez így. Még mindig sokat kell bizonyítanom, hisz csak 2 meccsem volt az UFC-ben, de garantálhatom, hogy bármire készen állok, hogy bebizonyítsam, megvan mindenem ahhoz, hogy bajnok legyek.”
Jacaré legközelebb jövő év februárjában lép ismét a ketrecbe, mikor is Brazíliában találkozik Francis Carmont ellen. Ugyan ezen az estén küzd meg egymással Mousasi és Machida, így elképzelhető, hogy a 2 mérkőzés győztese végül egymással találkozik, hogy új kihívót keressenek Weidman vagy Silva számára.
H.Ákos
Utolsó kommentek