Nem mindennapi élményben lehet része a németországi MMA rajongóknak, hiszen nem mást, mint a brazilok élő legendáját, Wanderlei Silvat láthatják testközből. A korábbi Pride bajnok és UFC legenda a tervek szerint két napig élvezi majd a németek vendégszeretetét. Meghívásukra megjelenik Kölnben, ahol a FIBO Power elnevezésű rendezvény díszvendége lesz.
A FIBO Power Európa egyik legnagyobb testépítő, harcművészeti és életmód kiállítása.Ezen a hétvégén karöltve a FIBO rendezvénnyel kerül lebonyolításra a Respect.FC 9 gálája, mely Wandy második német állomása lesz. Azok, akik megvásárolják a közel 100 eurós VIP-jegyet, akár még közös fotót is készíthetnek a ring mellett a „Baltás Gyilkossal”. A FIBO Power április 11-től 14-ig tart. Wanderlei a hétvégi programokra ugrik majd be, szombaton a gálára, vasárnap pedig a kiállítás zárónapjára.
Wandy az elmúlt hétvégén a régi idők dicsőségét idéző teljesítményének köszönhetően kiütötte Brian Stannt, ezzel is jelezve, hogy van még benne tűz, és esze ágában sincs a sporttól visszavonulni.
Utolsó kommentek