Totaldamage

Sziasztok! Akkor talán én is megpróbálnám. Bár kicsit úgy érzem magam, mint az iskolában, mikor egy témáról fogalmazást kellett írni. Hátrányos helyzet gyermekkorban? Gyerekét verő részeges apa? Az élet igájába belerokkant anya? Megvolt. Mégsem az apai támogatás hiánya volt a legelviselhetetlenebb a gyerekkorban, hanem a gyengeség. Fizikálisan és főleg lelki erőben. Akkor még nem tudtam, hogy ezt az apai példakép hiánya okozta.

Már gyermekként is hős akartam lenni. Huszonöt kilósan elkapni a táblára író, a székről halálos mélységbe zuhanó csinos tanárnőt, aki később a jegygyűrűjét elrepesztő kokival hálálta meg érte való lelkesedésemet. Azt hittem, a felnőtteké a világ, ezért minél hamarabb fel akartam nőni, hogy én is közéjük tartozzak. De lassacskán cseperedve megértettem, hogy felnőni nem elég, azzal nem jön meg a bátorságom.

Tinédzserként a kokszon megnőtt testépítők tartottak lázban, úgyhogy elhatároztam, erős ember leszek. De a vasak bűvöletében még mindig hiányzott valami, ez pedig a kurázsi volt, amit a verekedős srácok mutattak a világ felé.

Számomra valamiféle misztikummal bírt, ha valakiről azt hallottam, hogy bunyózni jár. Belém ivódott gyávaságomtól képtelen voltam szabadulni. Megrettentem, ha egy verekedést láttam, szinte lebénultam a félelemtől. A badizás nem elégítette ki azt a szintet, aminek szükségét éreztem ahhoz, hogy felvegyem a versenyt azokkal az emberekkel, akik veleszületett módon, vagy épp a neveletlenségi környezetükből kikerülve olyan brutálisan gátlástalan agresszivitást tudtak mutatni egy-egy konfliktushelyzetben, ami megoldhatatlan feladatot okozott számomra.

Én, a hős

Gyermekként voltam gyáva nyúl, és megvert szájhős,
ki a képzeletében Grál lovag volt, és párbajhős.
Könyveim szereplője lettem, ki a félelmet nem ismeri,
és a király oldalán harcoltam, ki az erényeket felismeri.

Alig vártam, hogy felnőjek, valamint férfivá érjek,
tomboljon bennem a bátorság, és az őrült szenvedélyek.
Szenvedélyes lettem, de olyan bátor soha,
hogy őrültként menjek harcba, mint Isten ostora.

A tapasztalat már azt mondatja velem, a bátorság nem erény,
de összeszedni magad, és annak látszani már egy komoly fegyvertény.
Mert bátornak születni kell, gondolják sokan,
de a gyávák félelmét elűzni az igazi tett, és megállni harcosan.

Összeszedtem magam és lementem egy ökölvívó terembe… Majd egy karate dojoba, jiu-jitsu edzésre, shotokan oktatásra, thai-boksz tréningre… és ráéreztem az ízére!

Összejártam ökölvívókkal, birkózókkal. Barátok, munkatársak, edzőterembeli ismerősök közül ki mihez értett. Mindenkitől próbáltam elsajátítani valamit, de gyakran valamelyik sportcsatorna küzdősport eseménye adott újdonságot. Verekedtünk játékosan, és mikor jól arcon vertük egymást, akkor belehúztunk erőteljesebben. Mert mindenki nyerni akar. Én is.

Még mindig gyáva vagyok, de már hajt a győzni akarás, és míg ki nem ütnek, addig valamiért azt az illúziót táplálom magamban, hogy akár győzhetek is.

Az éjszakában dolgozva jó modorom és udvariasságom sokakat megtévesztett. Az egyszerű emberek összekeverték meglepő viselkedési formámat valakivel, aki felől, azt hitték, nem érheti őket bántalmazás.

A vereségek felvérteztek egy életre. Az ember az, aminek érzi magát. Én harcosnak érzem magam akkor is, ha a vereség keserű érzése feltapad a szájpadlásomra. Kóstoltátok már? Rám mindig ösztönzőleg hatott, új eredmények felállítására késztetett.

Az élet minden nagy feladatát egy csataként, kihívásként éltem és élem meg. Még most, az „életem delén, de már arcvonásaimon a közelgő alkony jeleivel” is, felkészülten várok minden harcot, ami rám vár. Sosem lehet tudni. Lehet, egyszer Kimbo egyik ellenfele lesérül, és nekem kell beugranom helyette a lelátóról, mert alkalmasabbat nem találnak nálam…

Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt!

Az emberek között nem tudják egyesek,
hogy némelyikünkben gyilkos indulatok fekszenek.
Hívhatjuk lila ködnek, harcos énnek, adrenalin sokknak,
de ha felébreszted, fuss, vagy légy mestere a box-nak.

Attól, hogy száz kilót már kinyomtál, te dagadt medve,
ha pofán verlek, még ott maradsz lemerevedve.
Bokszkesztyű még soha nem volt egy küzdelem során rajtad,
és hidd el, nem csak emiatt fogod feldobni a talpad.

Csak a kor menthet meg tőlem te köcsög,
mikor már a testosteron a pöcsödben csak lötyög.
Tehát ha fizikálisan nem állunk egy szinten,
jól gondold meg, mit dumálsz nekem vitézen.

Ha ismerjük egymást, és pár szót már beszéltünk,
még nem jelenti azt, hogy egy helyről érkeztünk.
A mondataid válogasd meg velem szemben szépen,
vagy ha besárgul a szemem, légy velem résen.

Nem ismerek ilyenkor se embert, se Istent,
csak ha a földön fekszel, azután bocsájtok meg mindent.
Ha nem tudod mit beszélsz, mert az agyad szellemileg gyenge,
elnéző leszek veled, mint a sas a verébhez, te kerge.

Lehet a kor rossz melyben élek, és néha oda vágyok inkább,
hol a törökök vérét a magyar harcosok isszák.
A pusztítás osztásától csak egy dolog tart vissza,
hogy gyermekem apjaként feladatom előttem tiszta.
Lehetsz bátor, izmos, részeg, vagy egy kocsma-sztár,
egyre vigyázz, ne ébreszd fel az alvó oroszlánt!

Sándor