Totaldamage

A UFC 187 felé közelítve megannyi ígéretes történetszál kínálta fel magát. Ott volt Daniel Cormier, és sorsának beteljesedése: az ember, aki mindig az utolsó lépcsőfokban botlott meg, végre révbe érhet. Ott volt Anthony Johnson, aki a UFC nagy visszatéréseinek könyvébe véste volna bele a saját fejezetét, vastagon szedett betűkkel. Ott volt Chris Weidman, aki újabb győzelmével egyszer és mindenkorra elhallgattatta volna a kétkedőket. És ott volt Vitor Belfort, akinél már az is csoda, hogy járókeret nélkül közlekedik, mégis bajnoki övet nyert volna.

Ehhez képest jött egy loncsos fehérorosz, és mintegy mellékesen mindent letarolt.

Kevesen fogadtak volna Anderi Arlovski győzelmére Travis Browne ellen – én sem voltam köztük. Arlovski Bigfoot Silva ellen szenzációs volt, de a brazil személyében már egy rekordgyorsasággal hanyatló harcosról beszélünk, Hapa viszont – azzal együtt, hogy szerintem túlértékelt – ereje teljében van, így arra számítottam, hogy a Pitbull saját, 2015-re hangolt Robbie Lawler sztorija még azelőtt véget ér, mint hogy igazán beindulhatna. Asszem meccssaccolással még sohasem lőttem ennyire mellé.

Andrei Arlovski magasról leszarta, mit gondolok, csőre töltötte a mancsait, és olyan bunyóban csapta ki Travis Brownet, amire az egyszeri MMA-rajongó fotelből való felugrással, toporzékolással, visítozással, és folyamatos ezt-nem-hiszem-elezéssel bír csak reagálni. A két nehézsúlyú mérkőzése – azaz egy szem menete – légsúlyban is ritkán látható nyaktörő tempót és akciót hozott.

Tapogatózás helyett heves ökölharc indult be rögtön a kezdés után, a Pitbull már az elejétől fogva sokkal élesebb volt, és úgy meglepte ellenfelét, hogy Browne gyakorlatilag levegőt sem kapott a zuhogó ütések alatt.

Arlovski bokszáról egyetlen szó jut eszembe: lézer. Négy perc negyvenegy másodperc alatt negyvenkét (!!!) sikeres ütést mért Browne fejére: 58%-os pontossággal talált. És volt itt minden, de tényleg minden, amit csak ököllel művelni lehet – különösen emlékezetes volt Andrei oda-vissza pofozós manővere, de az a mesteri backfist is csak egy volt a Brownet újra és újra megrengető találatok sorában. A Pitbull is bekajált egy hatalmas lengőt, és a földre rogyott, de még idejében összeszedte magát, és végül tovább zuhogó pofonjaival TKO-ra ütötte haverja és volt edzőtársa fejét.

Lehetséges, hogy Andrei Arlovski tényleg visszatért? Mármint úgy igaziból? A végső válasz még egy-két körrel odébb van, de ezek után már egészen biztos: a Pitbullal újra számolni kell.

Daniel Cormier a UFC félnehézsúlyú bajnoka

Daniel Cormier végre lehámozhatja magáról az iszapba süppedt bakancsot, és odaülhet egy pohár borral a kandalló elé a lángokat bámulni: révbe ért. Az ember, akinek sohasem sikerül semmi – pontosabban: minden csak majdnem sikerült – végül csak megnyerte azt a rohadt UFC félnehézsúlyú bajnoki címet. Iszonyú nehéz dolga volt.

DC a nehézsúlyban találkozott már nagyütőkkel, de úgy tűnik, Anthony Johnson valóban egy külön állatfaj. Ilyen gyors és ilyen kemény pofonokkal még senki sem büntette Cormiert – sokatmondó, hogy sem Roy Nelson, sem Bigfoot Silva nem tudta leküldeni, ehhez képest Rumble ellen a nyitó menetben villámgyorsan elszenvedte pályafutása legelső leütését.

Cormier összekaparta magát, valahogy – tán ő maga sem tudja, hogyan – átvészelte az ilyenkor menetrendszerűen érkező Rumble gyorsvonatot, és elkezdte megvalósítani a tervét. Ebben aztán nem volt egy csepp meglepetés sem: klincs, levitel, nyomorgatás, és fárasztás ezerrel. Amikor Johnson lerázta magáról, persze egyből jöttek azok az ütések és rúgások, amik egy tirannoszaurusz koponyáját is megrepesztették volna, de DC állta a sarat és újra és újra rátehénkedett Rumble hátára.

Johnson már a második menetre elkészült az erejével. A finishre a harmadikig kellett várni, és Rumble ott találta magát, ahol UFC-ből való kiűzetése előtt, 2012 januárjában: egy hátsó fojtás rosszabbik végén. Már csak a kopogás és a bajnokavatás volt hátra.

Szót kell ejtenünk a gála legjobb és legrosszabb meccs utáni beszédéről is. DC – miután nagyszerű gesztusként nem is Dana White, hanem a legyőzött Rumble csatolta a derekára a bajnoki övet – nem eresztette bő lére a dolgot. „Szedd össze magad bazmeg, várni fogok rád” – ezt üzente, naná, hogy Jon Jonesnak, aztán kitrappolt a ketrecből. Valahogy így kell ezt csinálni.

Ezzel szemben szegény Rumble elmondott egy olyan szöveget, amit valószínűleg még otthon gyakorolt be arra az esetre, ha győzne, és amiben arra buzdította a közönséget, hogy sohase adják fel. Szép ez, csak hát feladásos vereség után pont nem hangzik olyan nagyon jól.

Itt az ideje, hogy mindenki elhiggye: Chris Weidman nagy harcos

Szegény Chris Weidman hiába finishelte egymás után kétszer Anderson Silvát, és hiába nyert ötmenetes háborút Lyoto Machida ellen, még mindig a legitimitásáért kellett küzdenie. Mindent meg is tett, hogy elhallgattassa a károgókat: egy menet alatt a földbe gyalulta Vitor Belfortot.

A szűk három perc alatt, amit a ketrecben töltöttek, azért a Fenoménnak is megvoltak a maga pillanatai: rövid tapogatózás, majd az amerikai felől érkező botladozó levitel-kísérletek után Belfort iszonyúan megsorozta, és kettős fedezék mögé kényszerítette Weidmant. Ez volt minden, aminek örülhetett, mert rögtön jött a gála legszebb és legsimább földrevitele a bajnoktól, egy mesteri guard pass, és durva ground and pound, aminek következtében 2:53-kor a bíró TKO-val leintette a meccset.

Nagy verést kapott Belfort, de úgyis visszatér majd – a kérdés valójában az, hogy van-e még benne annyi, hogy elverekedje magát egy újabb címmeccsig. Valószínűleg nincs. Chris Weidman meg egy állat – lehet, hogy Anderson Silvával szemben ő nem a Mátrixban született, és az ő háztartásában van kanál, de azt, hogy nagy harcos, talán most már senki sem kérdőjelezi meg. Előre a Rockhold-meccsért!

A gála további részében Donald Cerrone sci-fibe illő módon teljes éberséggel, harapósan kezdte már az első menetet is, és thai boksz-fesztivált rendezett a belharcot meglepetésre nem nagyon erőltető John Makdessi ellen. A meccs végét egy brutális rúgás hozta el, ami eltörte a kanadai állkapcsát, így a Bika feladta a mérkőzést. Cowboy zsinórban nyolcat nyert, és bár ez a győzelem sehol sincs egy Khabib Nurmagomedov felett aratotthoz képest, meglepő lenne, ha mégsem érne címmeccset.

Ha már Nurmagomedov: az ültető meccsek közt debütált a dagesztáni fenomén haverja, Islam Makhachev, aki a második menetben hátsó fojtással elintézte Leo Kuntzot. Mondani sem kell, hogy Makhachev is veretlen combat szambó bajnok – emellett ugyanúgy az American Kickboxing Academyn edz, otthoni trénere Khabib apja, a meccs utáni interjún pedig nem más fordított neki, mint a Sas. Szóval továbbra is szovjet a buli.

A UFC 187 beváltotta az ígéreteket: annak ellenére, hogy két nagy hiányzója is volt, fantasztikus meccseket hozott, néhány igazán emlékezetes teljesítménnyel. Sokáig emlegetni fogjuk.

A gála eredményei:

Daniel Cormier def. Anthony Johnson szubmissiön (hátsó fojtás) R3 2:39
Chris Weidman (c) def. Vitor Belfort TKO (ütések) R1 2:53
Donald Cerrone def. John Makdessi TKO (feladás) R2 4:44
Andrei Arlovski def. Travis Browne TKO (ütések) R1 4:41
Joseph Benavidez def. John Moraga egyhangú pontozás (30-27, 30-27, 30-27)

John Dodson def. Zach Makovsky egyhangú pontozás (29-28, 29-28, 29-28) 
Dong Hyun Kim def. Josh Burkman szubmissiön (karháromszög fojtás) R3 2:13
Rafael Natal def. Uriah Hall megosztott pontozás (29-28, 28-29, 29-28) 
Colby Covington def. Mike Pyle egyhangú pontozás (30-27, 29-28, 30-27) 

Islam Makhachev def. Leo Kuntz szubmissiön (hátsó fojtás) R2 2:38
Justin Scoggins def. Josh Sampo egyhangú pontozás (30-27, 30-27, 30-27)

A Rose Namajunas - Nina Ansaroff meccset törölték - Ansaroff lebetegedett.