Legalábbis erre enged következtetni Nate menedzsmentje, aki úgy vélekedik, hogy kliense és Dana között némi érdekellentét áll fenn. White ugyanis világosan kijelentette, hogy Nate-nek meg kellene elégednie azzal, ami van, valamint hogy a fiatalabb Diaz testvér nem is annyira népszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják. Továbbá a kopasz szerint Nate egyik mérkőzése generálta az UFC legalacsonyabb nézőszámát az FOX csatornán futott érában, bár Nate menedzsmentje váltig állítja, hogy az Demetrious Johnson nevére írható. Az UFC inkább a médiában sarazta Diaz-t, minthogy rendesen megbeszélték volna a dolgokat, és úgy állították be a helyzetet, hogy Nate azért nem akart bevállalni bizonyos meccseket, mert nem mert kiállni az ellenfeleivel szemben. Mostanra olyan szitu alakult ki a felek közt, mint amit a Jerry Springer Show-ban lát az ember. Bár Nick nemrégiben újította meg szerződését az UFC-vel, Nate esetében már sokkal komplikáltabb a helyzet, ami azt is jelentheti, hogy a TUF 5 győztese más szervezetben próbálja ki magát.
H.Ákos
Utolsó kommentek