TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Bas Rutten - Amikor kidobó voltam

2013.07.16. 21:12 td_adamrepa

bas_rutten.jpg

Az egykori holland muay thai bajnok, a Pancrase veretlen királya (háromszoros bajnok), a UFC egyik első nehézsúlyú bajnoka nemrég egy interjúban egy eddig még sosem hallott történetet mondott el. Bas legendás, karizmatikus figura - mozgalmas élete során rengeteg helyen járt, rengeteg minden történt vele, amit szívesen megoszt másokkal. Közlékeny, humoros és kirobbanóan energikus figura, aki kacskaringós úton jutott el oda, ahol ma van. Rengeteg harca volt Amerikában, Japánban, míg végül is Amerikába került és letelepedett. Az évek során adott ki könyvet, edzett jó pár emberrel és a tv-s/filmes világban is karriert ért el. Ő az egyik műsorvezetője az Inside MMA műsornak, a Fuel TV Punk Payback című műsorának sztárja, de adta már hangját videojátékhoz is (Grand Theft Auto IV) és láthattuk filmekben is.

A nagy sikerek és a vörös szőnyeg előtti időkben azonban Bas Hollandia legrettegettebb kidobója volt. A legendát a klubokban, az utcán és a sikátorokban faragták. Rengeteg munkához külön kérték, számtalanszor előkerült a kérdés: "Ugye Bas-t hívjátok ehhez? Őt kell hívnotok."

Íme a történet:

"Ha Hollandiában bíróságra kell menned, az azt jelenti, hogy valamit nagyon elb****ál.

Egyszer egy cég karácsonyi buliján, egy héttel egy thai box meccsem előtt, egy középkorú pasas teljesen bekattant. Megütött egy nőt, aztán egy hapsit, utána meg az anyósomat! Valamilyen delíriumos állapotban volt, habzott a szája - teljesen kész volt.

Ugyan csak vendégként és nem kidobóként voltam jelen, valamit tennem kellett. Megfogtam hátulról és mondtam neki, hogy ezt abba kell hagynia. kimegyünk, keresek neki egy fát, azt ütheti. Mentünk, toltam kifelé, az akkori feleségem pedig jött utánunk kicsit lemaradva, hogy biztonságban legyen. Ahogy megyünk kifelé, odalép egy 65 körüli pasas, aki a cégnek dolgozott és ráköszön erre a kattantra. Valami olyasmit mondott, hogy Helló Theo vagy Leo, mire Theo egyszerűen fejbe küldte.



A hátralévő szakaszon már kicsit sietősebben lökdöstem kifele az emberem, de ahogy kiérünk, Theo veje utánunk jött és mindketten rám támadtak. Mindekettőjüket elég könnyen leküldtem pár ütéssel - BAM, BAM, aztán rámosolyogtam a feleségemre és mondtam neki, hogy úgy érzem, jól állnak a dolgok a jövő heti meccsel kapcsolatosan.

Egyszer csak valaki sikolt, én meg látom, hogy Theo felkelt és felém szalad. Arcon rúgtam. A gond az volt, hogy túl gyorsan szaladt, ezért nem a lábammal, hanem a sípcsontommal találtam el. Megrepedt a koponyája, kijöttek a fogai, eltört az állkapcsa. Eléggé ijesztő volt. Amikor kijöttek a rendőrök, áttúrták a helyet és kérdezgettek, hogy hova raktam a baseball ütőt. Nem akarták elhinni nekem, hogy a lábammal csináltam.

A kórházban Theo állát összedrótozták, de csak félig volt magánál. Valami kómában volt és egyfolytában borotvapengékről, meg ollókról hablatyolt. Amikor megtudtam, nagyon megijedtem, hogy őrültre rúgtam. Legalábbis hülyébbre, mint volt. Azonnal felhívtam a testvérem, aki ügyvéd. Miután elmondtam neki mi történt, megkérdezte: "Ugye nem emlékszel semmire? Minden elsőtétedett?", mire én azt mondtam neki, hogy "Persze, igen, minden elsötétedett és semmire sem emlékszem."

A rendőrök trükköztek és próbáltak csapdába csalni, hogy bebizonyítsák, hogy magamnál voltam és emlékszem, de nem sikerült nekik és végül el kellett engedniük. A sérülések azonban olyan súlyosak voltak, hogy bíróságra kellett mennem.

A tárgyalás végén a bírónő azt mondta, hogy bár nem tetszik neki, de a bizonyítékok miatt el kell, hogy engedjen. Amint vége volt és kimondták az ártatlanságom, elmondtam neki mi történt. Úgy tűnt, hogy megértette és kicsit rám mosolygott.

Szerencsére Theo is rendbe jött. Három nappal az eset után magához tért és beszélni kezdett. Amikor megtudtam, hogy kómában van, rohadtul megijedtem. Nem csak gyerekei voltak a pasasnak, hanem már unokái is. Azt hittem, hogy végleg elintéztem és valami agyhalottat csináltam belőle. A három nap alatt semmit sem aludtam, mert annyira kikészültem a gondolattól, hogy valami maradandó károsodást okoztam. Persze, valahol megérdemelte, de nem akartam ennyire elintézni. Néha a túl messze rohadt messze van."

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr905407327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása