Itt a Stickfighting World.
Ha unod már, hogy az MMA csak a másik pépesre veréséről és lefojtásáról szól, akkor végre durranthatod a pezsgőt: a Stickfighting World szervezet bunyósai ezen felül még botokkal is egymás életére törnek. Itt a nempusztakezes harc:
Az SFW a Mixed Weapons Martial Arts névre keresztelte el az őrületét, mely kb. az MMA és az eskrima (filippínó botos – és egyéb fegyveres – harc) keveréke. Azaz minden mehet, ami MMA-ban, csak kapsz mellé még két botot is a kezedbe, hogy azokkal is üthesd a másikat, mint a répát, és persze mindezt egy ketrecben.
SFW 2: Reborn, azaz „újjászületés” néven harangozzák be a New Jersey-be érkező gálát, és valóban, a szervezet kopár honlapján hagyott infómorzsákból annyi összerakható, hogy volt már nekik egy nekifutásuk 2014-ben, aztán jött a két évnyi csönd. Ez idő alatt elérték, hogy New Jersey államban szankcionálják a rendezvényeiket, szóval itt vannak ismét.
Az internetet kicsit jobban megkapargatva kijön, hogy annyira nem formabontó az SFW, mert a Dog Brothers és az Underground Battle MMA közösségek is szerveztek már fegyveres MMA-küzdelmeket, abban viszont valóban új az SFW nekifeszülése, hogy elsőként nekik sikerült hivatalosan elismertetniük a sportjukat. Mondjuk alig hinném, hogy a többi versenyző egyáltalán megpróbálkozott volna ezzel.
Azt se hiszem, hogy képes lenne igazi karriert befutni ez az MWMA-dolog – én legalábbis akkor már sokkal inkább megnézek egy lovagi bunyót karddal, páncéllal, a sárkányt meg a robbanásokat meg odaképzelem mellé.
Az SFW 2-t az ígéretek szerint még idén megrendezik, ennél közelebbi dátum viszont egyelőre nincs.
Utolsó kommentek