Amennyiben megnézted a TUF 8-ik évadát, vagy a 2008-as évtől követed az UFC-t, akkor biztosan ismerős lehet számodra Krzysztof Soszynski. A kanadai-lengyel harcos 9 meccset nyomott le az UFC-ben, felemás mérleggel, de olyan neveket is le tudott győzni, mint pl. Brian Stann vagy Stephan Bonnar. Krzysztof 2011 decemberében lépett be utoljára az Oktagonba, ahol kiütéses vereséget szenvedett a horvát Igor Pokrajac ellenében. Soszynski nemrégiben az Inside MMA műsorának vendége volt, ott beszélt többek között visszavonulásának okairól. A Pokrajac elleni veresége után az agya kb. 40 percig nem ébredt fel, szinte semmire nem emlékszik abból az időszakból.
Csináltak vele egy interjút a találkozó után, de erről sem maradtak emlékei, később jött rá, miután visszanéztek a felvételeket, hogy mi is történt valójában. Edzés közben is előfordult vele, hogy komolyabb ütéseket szedett be, majd az egyik ilyen történés után az agya azt mondta: elég, ne legyen folytatás. Azóta Krzysztof állapota nem lett jobb, de rosszabb sem, ugyanakkor még mindig érzi néha a sport következményeit. Manapság filmes karrierjét egyengeti, szerepelt többek között a Maflás című vígjátékban is, Bas Rutten és Mark DellaGrotte oldalán.
H.Ákos
Utolsó kommentek