Ismét egy fantasztikus győzelmet húzott be magának Donald Cerrone, amikor New Jersey-ben legyőzte a hazaiak egyik kedvencét, Jim Miller-t. Fontos mérkőzés volt ez a két fél számára, hiszen mindketten közel voltak a TOP 5-ös rangsoroláshoz, vagyis egyre közelebb érnek Pettis-hez. Donald hozta a szokásos formáját, és nem sokat teketóriázva a 2-ik menetben végül egy fejrúgás és néhány ütés kíséretében szerezte meg a győzelmet. Már a gála előtti interjúkban is arról beszélt, hogy amennyiben az UFC is beleegyezik, akkor szívesen kiáll Khabib Nurmagomedov ellen:
„Mindenki fél kiállni ez ellen a srác ellen. Én azonban nem. Engem nem érdekel, ha kell, én megyek és kiállok ellene.”
Majd a jövőjét firtató kérdésekre is válaszolt:
„A bajnoki címért akarok bunyózni, ez természetes. Az egyetlen probléma az, hogy a címmeccsekre sokat kell várni. Ülnöd és várnod kell 6-8 hónapig. Én viszont nem az a várós fajta vagyok. Szeretem a pénzt, és szeretem elkölteni. Gondoskodnom kell róla, hogy továbbra is dőljön lé, ezért szeretnék aktív maradni.”
Khabib aztán nemrégiben az UFC twitter-én jelentette be, hogy neki is megfelel a Cerrone elleni meccs, ezért a kopasz össze is rakta őket egy szeptemberi meccsre. Már a szerződés aláírása is megtörtént, amikor Dana kapott egy e-mail-t Joe Silva-tól. Nurmagomedov a szerződés aláfirkantása után elment az edzőterembe, és egyből ki is ment a térde. Mindössze 20 percig élt tehát ez az összecsapás, de a főnököt ismerve nem hagyja annyiban ezt a dolgot, és egy későbbi időpontra teszi ezt az izgalmasnak ígérkező találkozót, mely minden bizonnyal kihívói pozícióért is megy majd.
H.Ákos
Utolsó kommentek