Hétvégén jön a következő GLORY gála, melynek programjában nehézsúlyú címmeccs, egyben visszavágó várható. A Glory World Series ennek apropójából elérhetővé tette a tavalyi október 12.-ei nehézsúlyú torna döntőjét a 24 éves holland Rico Verhoeven és a 32 éves volt román testőr Daniel Ghita között.
Ghita kipihentebben vághatott neki az összecsapásnak, mivel az elődöntő első körében kiütötte a brazil származású Anderson Silvát, míg Verhoeven útja a döntőbe Gokhan Sakin keresztül vezetett, amit végig bunyózott, három kör után pontozással tudott hozni. Érdekességként megemlíteném, hogy a két harcos edzőtárs is volt egy időben, így jól ismerik egymás erősségeit, gyengeségeit, lényegében a egymás küzdőtechnikáját. Kettőjük közül egyértelműen Ghita a tapasztaltabb, erősebb bunyós, ám technikai felkészültségből a holland sem marad el tőle. Az első körben észrevehető volt a Ghita dominanciája, valószínűleg a kipihentségből fakadóan, ám a második kört már hozta a fiatal holland. A bíróknak nehéz lehetett dönteni a kiegyensúlyozott harmadik kör után, ám végül a “Kickbox hercege” vehette át a Glory 11 nehézsúlyú övét.
írta: td_ede
Utolsó kommentek