Totaldamage

Megfigyelhettük már, hogy szinte minden GLORY gálán - de a régebbi It's Showtime vagy Golden Glory gálákon is - a harcosok látszólag a világ különböző pontjairól érkeztek. Erre rá is kérdeztünk érintőlegesen a Mike Passenier interjúban, melyet nemrégiben készítettünk - úgy tűnhet ugyanis, hogy nagyon sikeresek pl. a szurinámi harcosok. De vajon tényleg szurinámiak ők? Legtöbbjük vagy Hollandiában született vagy pedig élete java részét ott töltötte. Ez persze a stílusukon is meglátszik: tagadhatatlanul ott a nyoma minden mozdulatukon a Mike’s Gym, a Chakuriki, a Vos, a Mejiro, a Golden Glory termeknek, az ún. holland stílusnak, melyet az egykori csillag, a gyémánt, Ramon Dekkers is képviselt és népszerűsített.

A stílus körülbelül a '80-as évektől kezdődően majdnem három évtizedig uralta a kickbox világát, a kezdeti Muay Thai sikerektől indulva, eljutva egészen a K-1 csúcsaira. De 2011 körül valami változni kezdett. Ha lehet így mondani, az egykori sokrétűség után leépülésnek indultak a dolgok, még ha ez nem is feltétlenül tűnt így az átlag érdeklődő számára.

A K-1 megroggyanása és tulajdonképpeni összeomlása miatt az egész kickbox a Holland színtér (és stílus) felé tolódott el, ahol ekkor leginkább az It's Showtime promóció és helyi harcosai voltak a legjelentősebbek. A meccsek tehát ilyen értelemben egysíkúvá váltak, főleg a Holland stílus köré épült rendszert felvonultatni ill. azt sokadjára bemutatni voltak csak alkalmasak. A korai sokszínűség után, melyet olyan nevek garantáltak, mint Andy Hug, Ray Sefo, Mike Bernardo, Buakaw, Glaube Feitosa, Masato, eljutottunk egy olyan szintre, hogy azt lehetett mondani, a meccsek kezdtek majdhogynem unalmassá válni. A Chakuriki-s srácok szerették a technikát, a Mike's Gym harcosai jellemzően szerettek egyszerűen rombolni, de a kombók és az azokat követő lábrúgások, májasok, a lökéseket követő fejrúgások kiszámíthatóvá tették az egészet. A harcosok nagyon kis eltérésektől eltekintve ugyanazokat a mozdulatokat ismételgették egymáson, az újítások pedig eltűntek.

És itt jött be a képbe egy kis termetű örmény, akit úgy hívnak: Giorgio Petrosyan. Petrosyan megfejtette a Holland stílust: felmérte a tempóját, előre látta a kombinációkat, magáévá tette a ritmusát és magas szintű technikájával minden nagyobb nevet - aki a Holland stílust képviselte - megvert. Robin van Roosmalen, Albert Kraus, Andy Souwer mind elestek Petrosyan ellen. De a legtöbben, ahelyett, hogy valamifajta felismerésre jutottak volna, Petrosyan-t kritizálták, mondván, hogy csak pontokat gyűjt, unalmas, amit csinál és nem harcolni jön. És hogy mi lett volna az a felismerés? Történetesen az, hogy a holland stílus egyre kiszámíthatóbbá és ezáltal kihasználhatóbbá válik.

A háttérben közben szép lassan egy másik név is emelkedni kezdett: Andy Ristie. Ristie már az It's Showtime időkben elkezdte keresztülvágni magát a mezőnyön és komoly potenciált mutatott. Ő volt a fekete bárány, a csiszolatlan gyémánt, aki a benne rejlő lehetőségekkel szemmel láthatóan veszélyt jelenthetett a súlycsoport elitjére. Végül ezt a potenciált azon a bizonyos estén realizálta, amikor is Petrosyan-t és Robin van Roosmalen-t is eget rengető pofonnal küldte a padlóra. Mindkét küzdelem kulcsa az volt, hogy Ristie megtörte ellenfelei ütemét, a formát és íves ütéseket vitt be a fedezék ellenére. Egyetlen este alatt Andy Ristie a feje tetejére állította a könnyűsúlyt és újra valami izgalmat, életet lehelt belé. Legalábbis többet, mint ami a Masato-Buakaw korszak óta volt benne.

Az eredmény pedig, hogy a kickbox újra egy érdekes, revitalizált korszakába lépett, ismét megjelent az innováció és úgymond ortodox elemek is kezdenek újra megmutatkozni benne. A Ramon Dekkers korszaknak vége. A jövőben több Ristie és Petrosyan-féle harcosok érkezésére számíthatunk, akik a normát feje tetejére állítják és sokrétű képességeikkel, technikájukkal a sportot új magaslatokba emelik. De nem csak a harcosok, hanem az edzők új generációi előtt is megnyílt egy kicsit az út, hiszen mostanra mind a legendás Cor Hemmers, mind pedig Thom Harinck visszavonultak.

A Davit Kiria vs. Andy Ristie meccs csak a kezdet volt. Amolyan első lépés az új úton. Az úton, ahol a bunyók egyben komoly szellemi teljesítmények, agymunkák lesznek. Izgalmas sakkjátszmák, melyek a régi meccsek rombolásait hivatottak felváltani. Most érünk csak a csúcsra. Egy új csúcsra. Ha rajongó vagy, akkor nagy örömmel kell ezt fogadnod, hiszen a sport fejlődik, változik, az embereknek pedig - amennyiben a statisztikáknak hinni lehet - szemmel láthatóan igényük van rá.

Répa Ádám, (C) 2014 a totaldamage.hu számára