Ma este kerül megrendezésre az UFC 171 gála, a texasi Dallasban. A főmérkőzést Johny Hendricks és Robbie Lawler vívják a szervezet váltósúlyú övéért, amit GSP hagyott hátra.
Az alábbi sorok, azonban nem a két fenti úriemberről, hanem egy másik váltósúlyú harcosról, nevezetesen Hector Lombardról fognak szólni, lévén ő is ott lesz a gálán és ketrecbe száll. Abban az esetben pedig, ha sikerül folytatnia győzelmeinek szaporítását, megnyílhat az út előtte a címmeccsért. Persze előtte még elég sok dolga akadna, ha figyelembe vesszük az UFC jelenlegi váltósúlyú mezőnyét: Condit, MacDonald, Alves, Brown, Diaz, Maia. csak, hogy párat említsünk a legnagyobb nevek közül.
Lombardot (33-4-1 MMA, 2-2 UFC) Dallasban kapták mikrofon végre és aktuális ellenfeléről Jake Shieldsről (29-6-1 MMA, 4-2 UFC) kérdezték.
- Mit gondolsz róla (Shieldsről)?
- Árt a sportnak, ahogy küzd. Unalmas, amit csinál. Olyan, mint Ben Askren. Nem szeretem nézni a meccseit, pedig küzdősport rajongó vagyok. A szurkolók sem szeretik őt látni.
Mikor a riporterek azt kérdezték tőle, hogy nem az számít-e, hogy ki milyen teljesítményt nyújt, akkor egy olimpiai hasonlattal élt, és finoman utalt az UFC jelenlegi női bajnokára Ronda Rousey-ra.
- Higgy nekem megjártam az Olimpiát, (Lombart 2000-ben Sydneyben szülőhazáját, Kubát képviselte judóban) említhetnék neked olimpiai aranyat nyert judósokat és azt sem tudnád, hogy kicsodák. De említhetek neked egy olimpiai bronzot nyert nő judóst és egyből tudod, kiről van szó (Ronda 2008-ban Pekingben nyert bronzérmet). De ehhez ide kellett jönnie és be kellett szállnia a szórakoztató iparba.
Véleményem szerint, ha figyelembe vesszük az UFC jelenlegi meccspolitikáját, ami a látványos, közönségszórakoztató összecsapásokat preferálja, akkor lehet abban valami, amit Hector említ.
Mindenesetre egy újabb, izgalmasnak ígérkező gála elé nézünk a hétvégén!
Utolsó kommentek