Sikeres hétvégét zárt a hazai MMA sport, hisz Szűcs Gergő egy újabb győzelemmel gyarapította hazánk hírnevét a nemzetközi porondon. Pedig nem ígérkezett könnyűnek a történet, a szervezők tartogattak meglepetést az érkezés utánra azzal, hogy megváltoztatták az ellenfél személyét, Jakub Bahníkkal küzdött Gergő végül.
„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ezen az oldalon is cikkeztek rólam.
A versenyről: kezdem az elején. Pénteken indultunk, az út nagyon jó hangulatban telt el. Ahogy odaértünk a szállásra, egyből mentünk is a mérlegelésre, ami egy Pub-ban volt, úgy szint a szállodában. 75,5 kg-mal mérlegeltem, így bőven túlfogyasztottam. Amit nem is bánok, mert nem volt megerőltető és így tudom, hogy máskor is tudom hozni ezt a súlyt. Az ellenfelem nem volt ott a mérlegelésen, csodálkoztam is. De azt mondta a főszervező, hogy holnap fog Ő lemérlegelni. Nem is foglalkoztam vele. A mérlegelés után svéd asztalos vacsora várt. A vendéglátásuk egyébként végig jeles volt. A gálára szombaton délután 5-re kellett odaérkeznünk. Akkor kezdődött az orvosi vizsgálat. Ekkor tudtam meg, hogy más ellenfelem lesz. A rendezvényt teljesen megtöltöttek a nézők. 7 órakor kezdődött a gála. Az első blokk 6 thai-box meccsből állt, utána egy negyed órás szünet következett aztán jöttek a fő mérkőzések. Ahol 2 MMA és 2 thai-box címmérkőzés volt. Az első MMA mérkőzést én vívtam.
Az első pár percben felmértem az ellenfelem (ütő táv, hogyan reagál a mozdulataimra...). Aztán elkezdtem bunyózni. Általában én kezdtem a támadásokat, talán egyszer volt hogy Ő kezdeményezett de akkor is válaszoltam rá. Combosokkal húztam lejjebb és lejjebb a kezét. Aztán végül ijesztettem egy combossal, lekapta a kezét én pedig egy bal-jobb horoggal pontosan állon találtam, amitől megrogyott. A bíró ilyenkor még nem állította meg így kinéztem megint az állát és egy újabb jobb horoggal eltaláltam, ekkor kiesett a sarokból a kötelekhez ahol ismét egy jobb horoggal befejeztem a mérkőzést. Ekkor már nem engedte a bíró tovább folytatni a meccset. Ez kb. más fél perc után volt.
Nagyon szépen köszönöm Dencinger Dávid barátomnak, hogy ott állt a sarkamban és ellátott jó tanácsokkal, illetve köszönöm mesteremnek, mentoromnak Takács Attilának, aki mindenben támogatott és felügyelte felkészülésemet. Az edzések továbbra sem csökkenek, várom a következő mérkőzés lehetőséget. Végül nyáron irány az USA.”
A gála másik magyar résztvevője, Antal Gergely sajnos TKO-s vereséget szenvedett.
Utolsó kommentek