Amint azt írásunk előző két részében (itt és itt) bemutattuk, a küzdősportok, szorosabban véve pedig az MMA világát sem kerüli el a teljesítményfokozók jelenléte. A vélemények megoszlanak, az indulatok nagyok, azonban a tények tények maradnak, mellyel szembe kell néznünk: a különböző szerek mindig is jelen voltak a modern-kori sportokban és nagy valószínűséggel (és egyre kifinomultabb, fejlettebb módon) mindig is jelen lesznek.
A legfrissebb hírek ezen a téren az MMA és a kickbox világából érkeztek.
Először is a UFC-s Brian Bowles tesztje lett kissé gyanús a UFC 160-at követően, amint azt az NSAC igazgatója, Keith Kizer a nagyközönség tudtára adta. A részletekről azt lehet tudni, hogy hasonlóan Sonnenhez és Overeemhez, erősen emelkedett szintet mutatott a T/E arány, ami külső tesztoszteron-bevitelre utal. A változás egyébként az NSAC részéről a korábbi estekhez képest, hogy nem szúrópróba-szerűen teszteltek, hanem nemes egyszerűséggel mindenkit bevizsgáltak.
Bowles esetében, ami a szőlőt különösképp megsavanyította, hogy 2011 óta először bunyózott, de visszatérése a gyanús teszt-eredményen kívül sem sikerült túl jól, hiszen TKO vereséget szenvedett George Roop ellen. Jutalma kilenc havi eltiltás és 5700 USD lett. Figyelembe véve, hogy vereségéért 19000 USD-t kapott a UFC-ben, valamint, hogy kilenc hónapnál kevesebb időn belül kaphatott volna még egy meccset, mondhatjuk, hogy összesen kb. ~30000 USD-vel van így beljebb.
És most térjünk át a kickbox világára egy kicsit...
Az élet váratlan dolgokat, helyzeteket szül. Mindnyájan tudjuk, hogy Badr Hari gyakorlatilag évek-óta folyamatosan ki-be járkál a bíróságokra. Hol beviszik, hol kiengedik. Legutóbb egy üzletembert vert össze, majd kiengedték, de a tárgyalás nem ért véget. A rendőrség épp kiszállt, hogy házkutatást tartson és bizonyítékokat keressen ezen ügyében, mikor - mit ad Isten - a hűtőben nem várt finomságokra leltek. A fogás: Anapolon (sokak szerint a valaha volt legerősebb szájon át szedhető szteroid, mely tökéletes a nagy fokú tömegnöveléshez), egy kis Tamoxifen (ösztrogén-blokkoló), valamint némi Gentropin (növekedési hormon).
Persze ez az egész nem teljesen meglepő - mindannyian láttuk, hogy Hari hol hatalmas volt, hol össze volt esve, de emlékezhetünk a kezdetekre is: Hari kifejezetten egy vékony, inas, szívós harcos volt, aztán hirtelen egy szörny lett belőle. A jelentések szerint legutóbbi börtönben töltött ideje során 80kg alá is lement.. Az Anapolon egyik mellékhatása egyébként az erőteljes hangulat-ingadozás, ami Badr esetében még rátesz pár lapáttal - mindig is agresszív, izgága, lobbanékony természetű ember volt.
Utolsó kommentek