Nagy érte a Fitch-rajongók táborát, miután kiderült, hogy a korábbi elsőszámú kihívóval nem számol White a jövőben az UFC-nél. Mondjuk Jon-nak sem kellett besz*rnia, várható volt, hogy a korábbi UFC sikerek (és bukták) után nem marad munka nélkül. Végül nem a Bellatorban kötött ki, mint azt sokan várták volna, hanem úgy döntött, hogy a Ray Sefo által semmiből összekovácsolt WSOF harcosa lesz. Néhány hete jött a debütáló meccse, ami azonban nem várt fordulatot tartogatott magában, Fitch-et 11 év után kopogtatták. Egyelőre nincs hír, ki ellen lép legközelebb a ketrecbe, addig is válaszolt néhány kérdésre:
„Nagy nyomást helyeztem magamra a debütáláskor, talán túlságosan nagyot. Valami nagy dolgot akartam. Ez a szervezet sokat dolgozott azért, hogy engem megszerezzen, szóval úgy gondoltam, én is segítek nekik a következő szintre lépni. Várható volt, hogy sokan nézik majd a gálát, azok után amiken az utóbbi hónapokban átmentem.”
„Arra gondolok, hogy 1 éven belül 3 mérkőzést hoznék le, az 15 meccset jelent 5 év alatt, már persze ha egészséges vagyok. Azt hiszem, nagyjából 15 meccsem van még hátra.”
H.Ákos
Utolsó kommentek