A harcos a legjobbját kívánja adni a küzdőtéren, lehetőségeihez mérten felkészülni úgy, hogy legjobb tudása szerint álljon helyt a harcban. Ha ereje fogytán, akkor szíve hajtja előre a győzelemért, a dicsőségéért. De mi a helyzet akkor, ha a motivációt megsózzuk egy kis bosszúvággyal? Akciót rekació követ, az adrenalin mellett egész mélyről feltörő hajtóerő kerül felszínre, mely hajtja a bunyós korábbi legyőzője, talán nemezise megsemmisítésére. Egykoron elbukni valaki ellen, aki azt követően démonként ott áll minden pillanatunk árnyékában, nem telik el nap, hogy ne gondolnánk az elbukás gondolatára és a vágyra, hogy mindez eltörölhető egy visszavágóval. Egy újabb lehetőséggel bebizonyíthatja a harcos, hogy képes ezúttal nem csupán küzdőtársát, hanem saját magát is legyőzni a korábban már megízlelt vereség félelme mellett is.
Jöjjön pár emlékezetes visszavágó, ahol az első mérkőzés legyőzöttje képes volt erőt meríteni a bukásból és revánsot vett:
Georges St-Pierre vs Matt Serra 2
2006-ban az UFC-t megmentő The Ultimate Fighter sorozat a negyedik évadjához érkezett. Hogy ne merítse ki a valóságshow idejekorán a benne rejlő lehetőségeket, variáltak egy kicsit a programmeneten, ezúttal a csapatok már UFC-szerződéssel bíró bunyósok voltak, vagyis nem tehetségeket kutatott az UFC. Olyan harcosokat válogattak be közép- és váltósúlyból, akik eddig nem tudtak címközelbe érni. A show megnyerése automatikus címmérkőzést ért, kicsit napjaink Bellator Fc tornáihoz tudnám hasonlítani a programot. A váltósúlyú mezőnyt Matt Serra utasította maga mögé, aki addig nem a súlycsoport megváltásáért felelős brigád tagjai közé tartozott. A seggdugasznak titulált Serra 11-1 szorzós underdog-ként ment a bajnok Georges St-Pierre ellen, akit talán az UFC történetének legnagyobb meglepetéseként az első menetben kicsapott.
St-Pierre egy évvel később vetett véget Serra tündérmeséjének, az azonnali visszavágón TKO-val nyerte vissza címét GSP. A kanadai bajnok azóta is az UFC váltósúlyú trónon uralkodik, de elmondása szerint a Serra elleni TKO-vereség képei azóta is kísértik, ezen félelem ad neki extra erőt napjaink küzdelmeiben, ismeri azt az érzést, amit soha többé nem akar átélni.
Rampage Jackson vs Wanderlei Silva 3
Wanderlei Silva a Pride Fc középsúlyú mezőnyének vitathatatlan egyeduralkodója volt, Sakuraba skalpjának háromszori begyűjtésével retteget predátorként hengerelt Japánban. Egyedül Rampage Jackson nem adta meg a brazil részéről elvárt tiszteletet, kettejük elkerülhetetlen küzdelmét előkészítendő, Rampage folyamatosan provokálta Wandyt. Jackson szépen lassan küzdötte fel magát a Pride Fc ranglétráján, felismerve, hogy a szigetország rajongói a valódi, szívvel és látványosan harcoló bunyósokat vesztesként is magasztalják. Vovchanchyn és Randleman legyőzésével, majd a középsúlyú tornán az akkor még csak éledező UFC-t képviselő Liddellt megsemmisítve Rampage a döntőben találta magát Wanderlei ellenében, aki törött kézzel várta, hogy lerendezzék nézeteltérésüket. Silva nem volt vevő a küzdelmet hypeoló felvezetésre, feltörölte Jacksonnal a ringet.
Rampage képes volt felállni, a következő évben Ricardo Arona ellenében az azóta is minden HL-ben szereplő brutális slam révén nyert, amivel megváltotta jegyét egy visszavágóra Wanderlei ellen. 2004 legjobb bunyójának választott címmeccsen ugyan Jackson jól kezdett, de Wandy a másodikban számolatlanul rakta clinch-ből az amerikaira a térdeseket, aki a köteleken átbukva eszméletlenül terült el.
Úgy tűnt, hogy Wandy örökre Rampage nemezise marad, mígnem a Pride Fc halálát követően mindketten az UFC-ben kötöttek ki némi fáziskéséssel. Wanderlei akkor már túl volt pár brutális kiütéses vereségen, rossz nyelvek szerint a Pride Fc laza doppingtesztjei után az USA-ba érve teljesítménye is merőben más képet mutatott. Az UFC felismerte a nagy pénzt kettejük trilógiává avanzsáló küzdelmében, az UFC 92 programjában Rampage kérlelhetetlenül, rendkívül összpontosítva az első menetben merevre ütötte Wanderleit. Az amerikai elmondása szerint napokig széles vigyorral az arcán aludt, talán ekkor láthattuk utoljára tündökölni Jacksont.
Cain Velasquez vs Junior Dos Santos 2
Ki ne emlékezne az UFC történetének egyik legfontosabb mérföldkövére? A FOX csatornával kötött szerződés révén a szervezet megkezdhette valódi terjeszkedését és növekedését, hiszen hatványozottan több amerikai lakásba jutottak el ezáltal gálái. Finoman akarták adagolni az MMA-t a nézőknek, kezdésnek egy főmérkőzésnyi műsoridőt kaptak. Dana White nem szórakozott, a nehézsúlyú címmérkőzést szállították Dos Santos és Cain Velasquez küzdelmével.
Cain egyéves pihenő után tért vissza, Lesnar legyűrésével párhuzamosan válla is megadta magát, műtétre volt szüksége. Eközben Dos Santos sorra gyűjtötte KO-skaljait, hosszú idő után minden rajongó úgy gondolta, hogy autentikus nehézsúlyú párosítást kapott a döntőre. Kimondatlanul is nagy volt a nyomás a két srácon, nekik kellett evangelizálni az MMA-t az új, potenciális rajongók irányában. Dana minden bizonnyal ötmenetnyi vérfürdőben reménykedett, ehelyett Dos Santos 64 másodperc alatt kiütötte Caint, ezzel felült a nehézsúlyú trónra.
Velasquez taktikailag minden lehetséges hibát elkövetett azon küzdelem során, a pletykák térdsérülésével magyarázták a korai kapitulációt. Aztán Bigfoot lemészárlásával és Overeem tesztoszteron-buktája révén ismét címmeccsett kapott Velasquez, Dos Santos pedig magabiztosan várta a visszavágóra. A brazil bajnok karrierje során a földharcot csak edzésekről ismerte, azt az embert, akit nem lehet levinni, Velasquez öt menten keresztül csomagolta és bűntette, GnP-jára nem volt válasza Juniornak. Cain meggyőző, domináns győzelmével visszaült a trónra, de biztosak lehetünk abban, hogy egy harmadik felvonással gazdagodunk a jövőben.
Utolsó kommentek