Totaldamage

Sziasztok, Gergő vagyok.

Íme az én történetem. Kissé más oldalról közelítek. Inkább érzelmi kirohanás ez, mint összefoglalt gondolatok és érvek rendszere, de azt hiszem ennél jobban nem tudnám elmondani, miért is választottam a ketrecet... talán segít majd.

I am Hell - avagy, tedd fel a kezed, Te paraszt!

Egyetlen menettel nem lehet meccset nyerni! Lehetsz rohadt jó öt percig, elhajolgathatsz, becsúszik pár pontos ütés, talán még földre is viszel… aztán vissza a sarokba, legubbasztunk a székre egymással szemben és amíg az arcunkról törlik a verejtéket és a vért, én már látom, amit te nem!

Mert kiismertelek már, ahogy kiismertem a saját gyengeségeimet is! Épp olyan őszinte vagyok magammal szemben, amilyen Te sosem leszel! Tudom mit fogsz tenni! Tudom, mivel akarsz majd megtörni. De elárulok egy titkot:

Kopogni fogsz! Ha akarod, ha nem! Lehetsz bárki! Lehetsz bárhol! Lehetsz te az Isten, lehetsz Allah, lehet a neved karma, vagy sors, vagy aminek csak szeretnéd, hogy nevezzelek! De az egyszerűség kedvéért, ebben a pár sorban hagy szólítsalak csak nevetve Életnek!

Kopogni fogsz! Bárhol, bármikor! Csak szólj és jöhet is a következő menet!

Én tudom, hogy fájni fog. Tudom, mert átéltem! Tudom, mert nem volt más esélyem, csak hogy fájjon! És kurvára nem félek attól, hogy fájnia kell! Megélem! Minden egyes kibaszott percét, ha kell, de ne hidd, hogy a következő menetben nem sántikálva állok majd veled szemben! Te pedig rettegsz attól, ha fáj! Rettegsz attól, hogy mi lesz, ha nem a te kezed emeli a végén magasba a bíró! Rettegsz tőle, hogy elbaszod, ezért próbálkozol ilyen keményen és ilyen szánalmasan!

Félelmet keresel a szememben? Hajolj közelebb! Nincs ott semmi! Pontosan azért, mert azt akarod, hogy láthasd! Hiába szövöd a szálakat! Hiába ugrálsz ló lépésben a harcmező sakktábláján! A franc se fosik már tőled! Inkább emeld fel a kezed és védd az állad!

Hagy halljam, hogy gyenge vagyok, amiért nem tudok leállni a cigivel! Röhögj ki, amiért félrészegen bolyongok a város utcáin éjjelente! Hagy halljam, hogy semmire sem vittem, mert évek óta zenélek, mégsem értem el világraszóló sikereket! Vágd az arcomba, hogy harminc évesen otthon lakom az anyámékkal, miközben már rég a gyerek kezét kellene fognom a játszótéren! Köpj le azért, mert pár évvel korábban nem voltam okosabb és türelmesebb! Dörgöld az orrom alá, hogy sajnáltatom magam és nem emelem meg a seggem csak ülök a szarkupacon!

Nyugi, nem fogok a körülményekkel és a múlttal takarózni! Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy azt hidd kifogásokat kellene keresnem arra, hogy miért vagyok az aki és miért tartok ott ahol! Megélem a saját gyengeségeim még akkor is ha neked ez szúrja a szemed! Hiszen épp Te tetted ezt velem, drága Élet cimborám! Épp hogy Te tanítottál meg arra, hogy akkor is elvonszoljam a seggem a következő pontig, amikor neked már kurvára nem lenne hozzá semmi erőd! Pontosan azért nem tudsz sosem legyőzni, mert én elfogadtam, hogy veszítettem… És mégis én nyerek! Mindig!

Büszke vagyok arra, amit elértem! Büszke vagyok magamra ebben a percben is! Jelentsen ez neked bármennyire is keveset! Elárulom, néha nekem is keveset jelent. De én ebbe kapaszkodom. A saját eredményeimbe, arra a tényre támaszkodva, hogy akkor sem kopogtam, amikor már a fulladásig fojtogattál! Aztán vége volt az első menetnek, Te pedig lassan ki is merültél abban, hogy a dudaszó előtt feladjam. Nem sikerült! Nem is fog soha!

Elhiszem, hogy szar ezt visszaolvasnod! Elhiszem, hogy most ezer fokon ég benned a harag és a düh, de nyugodj meg! Ha jéghideg fejjel olvasnád is végig ezeket a sorokat, akkor is a szőnyegbe taposnálak és addig könyökölném az arcod, amíg az atomjaira nem hullik. Fogadd el – ahogy én is elfogadtam – hogy „mindannyian kalkulált veszteség vagyunk.” Persze ettől még sosem leszel képes legyőzni, de talán a vereséget jobban viseled majd.

…Te az Élet vagy… de Én vagyok a Pokol!