TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: UFC 184: Rousey vs Zingano élő közvetítés

2015.02.28. 21:38 td_interim

ufc_184_event_poster-300x300.jpg 

Eljött a WMMA nagy napja: most először női párosítások adják a világ vezető ketrecharc szervezete gálájának mindkét főmeccsét. Nézd élőben a történelmi pillanatokat itt!

 

Amikor Chris Weidman kidőlt, és megint el kellett halasztani a Vitor Belfort elleni meccsét, még senki sem gondolta, hogy ez, azon túl, hogy óriási szopás, végeredményben áldásos is lehet. A UFC gondolt egy nagyot, és ahelyett, hogy sebtében összekapart volna helyette egy másik férfi bunyót, az eredeti co-main eventet, a Ronda Rousey – Cat Zingano harmatsúlyú bajnoki címmeccset léptette elő a gála főmeccsévé, ami magával húzta az „est másik fénypontja”-pozícióba a Holly Holm – Raquel Pennington találkozót, ami pedig az első tervek szerint még a main card közepére lett volna szuszakolva. A korai, fanyalgó reakciók után hamar leesett mindenkinek, mekkora win-win szituáció ez.

 

Soha korábban nem történt még olyan, hogy egy UFC gálát két női főmeccs zárt volna. Rousey ugyan volt már fő attrakció többször is, de óriási jelentősége van annak, hogy most a co-main event is a lányoké. Azt jelzi, hogy Dana White, az ember, aki néhány éve még röhögve hessegette el a gondolatát is annak, hogy valaha nőket engedjen a UFC ketrecébe, most már nemcsak abban hisz, hogy Rousey neve garancia a sikerre, hanem abban is, hogy a női divízió felnőtt már annyira, hogy megálljon a saját lábán, és egymaga is elvigyen egy gálát.

 

Igen, tudom, a csajmeccseken kívül minden másik férfibunyó, de az igazi reflektorfény mindig a két főmeccsé, mindig ez a két összecsapás van abban a kitüntetett pozícióban, hogy a jegyeket eladja, és hogy megpróbálja a rendezvényt felejthetetlenné tenni. Persze kíváncsian várjuk Koscheck, Ellenberger és Munoz teljesítményét is, de ők – bár még mindig szerethető harcosok – túl vannak már karrierjük csúcsán. Rousey és Zingano felbukkanása viszont külön-külön is mindig esemény, hát még ha egymás ellen indulnak, és aligha lövök mellé, ha azt állítom, mindenki izgatottan várja, hogy Holly Holm végre az oktagonban is megvillantsa a tudását. A négy lány között Raquel Pennington a kakukktojás: az ő neve kevésbé vonzó, de ő is tisztában van azzal, hogy ha a hajnali gálán emlékezeteset nyújt, azzal óriásit léphet előre.

 

Szóval itt tartunk most, két női főmeccs viszi a UFC aktuális gáláját, pedig odakint nem esik piros hó. Riszpekt Ronda Rouseynak, mert Gina Carano távozásával előlépett, vállaira vette az egész női MMA-t, és olyan szintre emelte, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. És riszpekt az összes női MMA harcosnak, hogy keményen melóztak, és soha nem adták fel, a kezdeti, mostoha körülmények közepette sem. UFC 184: Rousey vs Zingano – Fightpass prelimek hajnali egytől, tévés prelimek hajnali kettőtől, main card hajnali négytől – élőben itt.

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr527229171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása